Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) szerdán hivatalosan meghívta Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá 29. teljes jogú tagországként. A döntés a tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén született meg.
Brüsszelben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár gratulált Montenegrónak.
Hogy neki gratulált-e valaki, azt nem tudom, de ha igen, az nem Putyin lehetett.

Hogy ez miért kellett, azt talán maga a NATO se tudja, de talán még maga Obama sem, aki láthatólag képtelen higgadtan viselni, hogy az egypólusú világ éppen az ő elnöksége alatt merül a feledés homályába.
Oroszország ezt nem fogja szó nélkül eltűrni, ezt nyilvánvalóvá tette Grúzia és Ukrajna esetében is.
Amerika évtizedek óta, az angolszászok pedig kis túlzással évszázadok óta azzal vannak elfoglalva, hogy ketrecbe zárják az orosz medvét, Oroszország határai körül egy „cordon sanitaire” kerüljön létrehozásra, ezidáig sikertelenül.
Nem tudom, kik tervezik az amerikai stratégiát, de szerintem ez a húzás rossz húzás, rossz időpontban.
Lehet, bejött volna a lerobbant hadsereggel rendelkező Jelcin idejében, de jelenleg nem úgy néz ki, hogy sikerre vezethet.

Amerika belemerevedett a szerepébe, mint a helyi erősfiú, aki nem méri fel helyesen az idők változásait, mígcsak a börtönből szabadult riválisa félig agyon nem veri.

A probléma nem a szembenállás, hiszen ez évszázadra visszamenően létezik, hanem a közvetlen konfrontáció veszélye, ami most, hogy a szíriai hadszíntéren a két fél egymás mellett harcol a másik szövetségesének számító felkelők, illetve kormányhű erők ellen, a kockázat jelentősen megnövekedett.
Mintha a szibériai tigris és az amerikai bölény egy ketrecben harcolnának egy hiénafalka ellen, miközben egymás szagát se bírják.
Ebben az időpontban kimondottan provokatív a NATO lépése, különösen akkor, ha ehhez még kilátásba helyezte a volt Jugoszlávia utódállamainak csatlakozását is a katonai szövetséghez.
Játék a tűzzel, és már megint nem az amerikai kertek alján…

Lehet még ebből nagy baj is, hiszen a Balkánon az oroszokat ingerelni olyan, mint egy keléses fenekű tigris bajuszát rángatni.
Lehet, ellensúlyozni kellene az oroszok szíriai tevékenységét, ukrajnai jelenlétét, csak nem biztos, hogy éppen itt és most célszerű, különösen nem úgy, ha valaki ezzel egyidőben a kínai sárkány farkát is rángatja.
Akárhonnan is nézegetem a dolgot, mindenfelől úgy néz ki, hogy Amerika egy harmadik  világháború kirobbantására törekszik, ami persze nem biztos, hogy az amerikai szándékoknak megfelelően végződne.
Amerika az eddigi világháborúkban mindig más földrészen harcolt, Amerika területén nem folytak harcok.
Aki arra számít, hogy egy esetleges harmadik világháborúban is ez lesz a helyzet, az álomvilágban él.

Az agresszív amerikai politika egymáshoz szorítja, Kínát, Indiát és Oroszországot, és egy ilyen szövetség már minőségi változást hozna a nemzetközi erőviszonyokban.
A Föld összezsugorodott, ami tegnap még messze volt, ma itt van a szomszédban, ami tegnap lehetetlen volt, az ma már lehetséges, ami tegnap az erő jelképe volt, az lehet, mára elavult ócskavas, melyen gyönyörű korall virágzik majd a tenger mélyén.
A tetejében nem egészen érthető, hogy mi Amerika végső célja, mert ma már nehézkes a kommunizmus elleni harcról beszélni, vagy ha mégis ez lenne a cél, akkor miért nem Kína határai mentén kísérletezget a kissé zavaros ideológiájú nagyhatalom?

Mindenesetre az orosz gép lelövése, az Iszlám Állam olajkereskedelmének eltűrése, amerikai szárazföldi erők bevetése, a menekültkérdés megoldásától való látványos távolmaradás mind-mind arra utal, hogy a játszma egyre komolyabbra fordul, a tétek egyre magasabbak.
Amerika nem tanul. pedig éppenséggel tanulhatott volna a II. Világháborúból, Koreából, Vietnamból, Afganisztánból, Irakból, Líbiából- általában a Közel-Keletből – talán elspekulálgathatott volna katonai kudarcai okán, és felhagyhatott volna a bunkósbot-politikával.

Az orosz duma határozatot hozott arról, hogy Oroszországnak jogában áll nem alkalmazni az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit, ha azok ellentétesek az orosz alkotmánnyal.
A sajtó felhördült: Oroszország most írja ki magát  jogilag Európából, zengte az egyeztetett szöveget minden médium, csak arról feledkeztek meg, hogy Európa soha nem engedte be Oroszországot sem jogilag, sem katonailag, sem kulturálisan a közösségbe, így aztán nincs honnan kiírnia magát.
Pedig talán más lenne Európa súlya, ha végre elfogadná Nagy Péter cár törekvését, aki be akarta kormányozni birodalmát a kontinensre.
Oroszország ezerszer inkább illik ide, mint Törökország.

Európa súlytalan.
Hány hadosztálya van a Pápának, kérdezte állítólag Sztálin, mikor Őszentsége kicsit erősebb hangnemben nyilatkozott meg.
És hány hadosztálya van Európának?
Tudom – a NATO – de a NATO nem európai érdekeket képvisel, hanem Amerika érdekeit, beleértve egy gyenge Egyesült Európát is.
Aki azt gondolja, hogy Crna Gora az észak-atlanti térség része, az sürgősen adja vissza az érettségi bizonyítványát, de az is, aki azt gondolja, hogy Magyarország oda tartozik.

Mint ahogy a Balkán sem tartozik oda, csak éppen stratégiailag fontos terület – a közismert definíció szerint a Balkán Európa lágy alteste.
Mi meg vagyunk a püspökfalatja – képzeld el Európát libának…
Szomorú látni, hogy nemhogy a Kádár-korszak, de Rákosi korának összes ócska brosúráját visszaigazolja a mai Amerika, kezdve a világ csendőrének szerepétől a világuralomra törésig.
Európának igen gyorsan felül kellene vizsgálnia politikáját, mert a jelenlegi helyzetben teljes mértékben kiszolgáltatott. 
Ha igen hamar nem jut el odáig, hogy legalább a hajdani Monarchia mintájára szervezze át szervezetét, és egy valódi államot hozzon létre, akkor a közösség öt-hat királyságra és vagy harminc súlytalan fejedelemségre esik szét, ezeket pedig külön-külön felzabálja majd Amerika.
Vagy Kína. 
Esetleg India, de ehhez még kell vagy száz év.

Ne mondd, hogy nem, Rómát se egy fejlettebb kultúra hódította meg, jelzem Kína és India is többezer éves kultúrák, úgyhogy lehet, mégse Rasi lesz a királynő, hanem a sokkal tisztább vérvonallal rendelkező Evelyn…
Szóval, ütemesen lépdelünk a harmadik világháború felé, aztán majd meglátjuk.
Már, ha életben maradunk, merthogy ez sem biztos.
Ajánlom ezt azok figyelmébe, akik akár itt a neten, akár társaságban, akár hivatalosságként nagypofájúskodnak.

Az emberiség ostobább, mint a magyarok, és ezzel azt hiszem mindent elmondtam – nem nyugszik, míg ki nem irtja önmagát.
De akkor, majd, az atomháború sivatagában a rozsdás harckocsi-csontvázak között elszántan lépegethet egy pocakos hős. 
Oldalán a lézerpisztoly, derekán a recés élű tőr, hátán a gépágyú, nyelve kilóg – ő Magyarország Gigadespotája, övé a terület a Szarin-tótól egészen addig, ahol kiakad a Geiger-Müller számláló.
Mikor hazaér, megsimogatja unokája buksiját.
Mind a hármat.

Daliás idők várnak ránk.

:O)))