pupublogja

pupublogja

Demencia és gyávaság

A Medián készített egy közvéleménykutatást, mely érdekes, bár váratlannak nem mondható eredményt hozott.
A megkérdezettek 91 százalékának véleménye szerint a magyar kormányra jellemzőek a pénzügyi visszaélések, mely alatt a válaszadók korrupciót, családi összefonódásokat értenek, no meg persze a mutyit, de azok száma sem kevés, akik állami bűnszervezetet és maffiamódszereket emlegettek.
Azt hiszem, hogy érdemes lenne összevetni ezeket az adatokat a Fidesz-szavazók által feltételezettekkel, elképesztő eredményre jutnánk.
Már az magában vicces, hogy a Fidesz-szavazók nyolc százaléka a középosztályba sorolja a miniszterelnököt, és csak 27 százalék a legvagyonosabbak közé.
Ez egybevág azzal a tapasztalatommal, hogy magyarember szelektív vakságban és süketségben szenved, ha a lelke azt követeli, akkor a struccot is libának nézi, de olyan is előfordul, hogy a lótetűt elefántnak látja.
Az is gyakori, hogy belenéz a tükörbe, és a majmot akadémikusként azonosítja.

Tulajdonképpen azon csodálkozom felettébb, hogy az a kilencvenegy százalék, akiknek szilárd véleménye szerint ez egy tolvaj és korrupt kormány, miért tűri ezt el és miért nem billenti alfélen ezt a tolvaj bagázst.
Mintha valaki beinvitálná a felesége szeretőjét a lakásába és menetenként fizetne neki, a tetejébe bemondásra - elképesztő.
Az is érdekes, hogy az a nyolc százalék, aki szerint Orbán a középosztály tagja, hol húzza meg az osztályok határait?
Egyet tudok elképzelni, hogy ezek az emberek együtt járnak vele Grazba, csak a demencia feliratú ajtón mennek be, nem a szociopátia feliratú ajtón.
Esetleg betegségükkel a magyar egészségügyet terhelik és csak 2022-re kaptak időpontot.
Nekik még van esélyük, hiszen demencia ellen már kifejlesztették a védőoltást, míg Egyeske esetében csak a tüneteket lehet elfedni - másik tünettel...

Az is érdekes, hogy a megkérdezettek negyvenkilenc százaléka szerint Orbán az ország legvagyonosabb emberei közé tartozik.
Persze a megkérdezettek megvárták, míg megkérdezik őket, de saját maguktól ezidáig elfelejtették megkérdezni, hogy honnan a vagyon?
Mert persze az Orbán-család takarékos család, Anikó asszony is sokat spórolt a tűpénzéből, meg aztán a családi pótlék is sokat hoz a konyhára, az adójóváírás nemkülönben, de hát annyian vannak, mint a csicsikomok, és a gyerekek közül még csak egy áll a saját lábain, egy a papa tyúkszemén táncol, a többiek még várják a becsavarozható tábori sajátlábakat...
Az is igaz, hogy ismerik az elvet, mely szerint nem lehet minden tojást egy kosárba pakolni, és több pénztárcájuk van, mint a közmunkás testén a szúnyogcsípés ároktakarítás után.
A bukszáknak még nevük is van: Mészárosnak, Kékessynek, Garancsinak, Vajnának, egyebeknek  hívják őket.
Ságvári Endrét, szegényt, ha élne, megenné a penész az irigységtől, neki csak harminckét neve volt, míg a strómanok névsora a magyar utónévkönyv tartalmát is kimeríti lassan.

Rendben van, a Fidesz szavazóinak melegbarna színű krémje megkapja jutalmát a maffiatevékenységében való részvételért, de ezek nincsenek azért túl sokan, míg a Fidesz-szavazók nagy része szegény, mint a templomi segédegér.
És mégis, úgy eszik a süket dumáját, mint kacsa a nokedlit, ájult tisztelettel hallgatják veretes baromságait és rettegve borzonganak, mikor ijesztgeti őket.
A többiek meg kussolnak, és apatikusan bólogatnak, mikor mindenféle váteszek azt bizonygatják, hogy ezt a gusztustalan kelést a nemzet testén választások útján nem lehet eltávolítani.
Dehogynem, csak meg kell mondani, hogy miért lesz jobb nélküle, mint vele, és ez nem egy gigantikus feladat.
Nyolcmillió szavazó van, ebből ő kettővel kétharmados országgyűlési többséget kreált, és azóta attól retteg, hogy elveszíti a hatalmát.
Erre minden esélye meg is van, hiszen a nép látja, mi folyik, csak nincs, aki meg merné ígérni, hogy véget vet ennek a cirkusznak, ha a választók felhatalmazzák.
És nem kell szégyenlősnek lenni, ezzel a bűnözővel pontosan úgy kell bánni, mint egy bűnözővel.

Nem mondom, hogy egyszerű feladat, vannak veszélyei is, hiszen egy most olvasott könyvemben a politikus azt mondja, hogy van annyi pénze, hogy meg tudja venni a szegények felét , hogy azok agyonverjék a másik felét, de ez azért nem biztos, hogy a gyakorlatban is megállná a helyét.
Kéthly Anna azt mondta, hogy aki fél, az ne politikusnak menjen, hanem cukrászkisasszonynak.
Kedves politikusaink, ki lehetne kukucskálnotok végre cukrászdáitok kopott függönyei mögül, - feladat van!

Tegyetek róla, hogy helyzet is legyen hozzá...

:O))),

2016.07.29 14:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.