Merthogy maffiózók vannak - én ide számítom a DNS-spirál trélerét, a nagybajszú méregzsákot, meg még egyet-kettőt, de államférfi vagy államnő ott nemigen akad, mert a pőre érdeken túl semmi más nem játszik szerepet a diktatúrácska építgetése során..

Aztán itt van az ellenzék, mely két részből tevődik össze, vannak a magukat demokratáknak nevezők, meg vannak a nyilasok.
Utóbbiak, bár ügyesen alkalmazzák a politikai technikákat, sőt, támogatóik is vannak - mégis, hirdetett elveik miatt nem nyerhetnének felvételt abba a klubba, ahol az állam ügyeit intézik.
De a politikában semmi sem lehetetlen, mert a Parlamentben már ott vannak, ha a demokraták meg akarják akadályozni a kétharmados népirtást, akkor kénytelenek együtt szavazni velük, így adva többletsúlyt nekik.
De a neonáci és az államférfi egymást kizáró fogalmak, hiszen ők sem demokraták, ők is diktatúrát szeretnének építeni - méghozzá meglehetősen szélsőséges elvek alapján.

A demokraták között lennének az államférfi címre esélyesek, Bokrosra és Gyurcsányra gondolok, de mindketten karaktergyilkosság áldozatai, évtizedek kellenek, mire esetleg elfogadnák őket, de ehhez az kellene, hogy mindkettejük mögött erős és jelentős szavazóbázis álljon, erre pedig ma kevés az esély.
Az nyilvánvaló mindkettejük tekintetében, hogy az általuk előadott one man show nem eredményes, új alapokra kellene helyezni a tevékenységüket.
Hogy próbáljam érzékeltetni, hogy mire gondolok, talán képzeljen el a kedves olvasó egy negyven kilós emberkét a kezében egy golyószóróval, - ez esetben az emberke a pártvezér, a golyószóró (ágyú, atombomba - tetszés szerint) a pártja, mely képessé teszi a győzelemre .
A párt pedig csak akkor funkcionálhat fegyverként, ha erős és jólszervezett, ott van minden választókerületben, sőt minden településen és éveken keresztül azon tipródik, hogy elfogadtassa magát és pártja elveit, célkitűzéseit a választókkal.
A párt vezetőinek feladata a cél kijelölése, a párté pedig a pontos végrehajtás, ha lehet, akkor kreatív de mégis egységes módon.

A pártvezérnek pedig alább kell adnia a világmegváltásból, merthogy a zsenialitás egy százalék tehetség és kilencvenkilenc százalék munka.
Ezt a Jobbik felismerte, a mi primadonnáink nem annyira.
Emellett hibát hibára halmoznak, némelyik lotyaszájú és helybe megy a pofonért, a pártja káderpolitikáját pedig szimpátia alapján menedzseli.
A másik meg eltűnik, aztán egyszer-egyszer kiugrik, mint rugós krampusz a dobozból, majd megint eltűnik.
Aki rengeteget téved, abból nemigen lesz nagy államférfi, merthogy annak az az egyik jellemzője, hogy nem kapkod, de megalapozott döntéseit visszaigazolja a társadalom.
Nem, nem az eljövendő századok történelemtudósai, hanem a holnapi politikai helyzet.
Különben is, pártokat - legalábbis eredményes pártokat - ma már nem egyes emberek, hanem stábok menedzselnek, szakemberek, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak, nem csak úgy gondolják, meg szeretik csinálni.

A szocialista párt ma abban a csapdában vergődik, melyet évtizedek során önmaga fejlesztett tökélyre.
A kamarillapolitizálás, a belső mutyik és megalkuvások sora mázsás súllyal nehezedik rájuk, miközben úgy csinálnak, mintha el is hinnék, hogy ezzel mennek valamire.
Nagy öregjeiket, karizmatikus vezetőiket lapátra tették, helyettük az évtizedek óta beváltatlan reménységeket tolták előtérbe, miközben elfelejtettek megszabadulni azoktól, akik a pártot a szakadékba lökték, és akik neve oly rosszul cseng, hogy szavazók tízezrei maradnak inkább otthon, minthogy rájuk adják szavazatukat.

Vannak aztán még a pszeudo-pártok, nagy hanggal - de társadalmi támogatottság nélkül.
Vezetőik ambíciója nagy, tehetsége kicsi, közöttük egyetlen államférfi címre alkalmas figurát sem lehet lelni.
Nincsenek egyedül.
Merthogy azok között a politikusok között, akik civileknek hívják magukat, szintúgy nincs egyetlen átütő személyiség sem.
Pedig kaptak egy esélyt, éppen a minap, hogy megmutassák, ők lesznek azok, akik majd új gondolatokat, módszereket, friss levegőt hoznak a politikába.
Nem éltek vele, nem bizonyítottak semmit, csak a saját libapecsenyéjüket próbálták sütögetni, miközben tovább forgácsolták a demokratikus oldalt.

A pártoknak praktikusan nincsenek ifjúsági szervezeteik, ha vannak, akkor olyan terepszínűek, hogy lebombázni se lehetne őket.
A pártvezetések utánpótlása nulla, aki talán alkalmas lenne vezetői feladatra, azzal táskát cipeltetnek, önálló feladat elvégzésével nem mérethetik meg magukat,
Hogy hogyan képzelik a pártok ennek dacára, hogy el tudják majd hajtani ezt az erőszakos kis DNS-hordozót, az számomra rejtély.
Talán az is baj, hogy nincsenek példakép elődök, ezért aztán a mai politikusok elképzelése egy pártvezetőről meglehetősen eklektikus, Kádár párttitkáraiból és Az Elnök embereiből gyúrják össze, meghintik kis demokratikus szósszal, majd elkezdenek egyszemélyi okossá válni, és ez a folyamat felettébb gyors...

De azért nem kell elkeseredni, a történelmi helyzet úgyis kitermeli majd a mai kor Deák Ferencét.
Vagy Szálasi Ferencét, amilyen szerencsénk nekünk van...
Aztán várhatjuk a kínai felszabadító csapatokat...

:O)))