Folyik a vita az Ellenzéki toporzék című posztomban, a tárgya az, hogy szabad e megmondani a saját politikusainkról hogy hülyék, ha éppen hülyeségeket csinálnak, vagy hirdetnek, vagy a kettőt egyszerre.
Nagyon népszerű álláspont az, hogy nem lenne szabad, hiszen aki a sajátját bírálja, az egyúttal az ellenfelet erősíti, merthogy érveket ad neki a mieink ellen folyó harchoz.
Ennek kapcsán aztán a vitában résztvevő urak és hölgyek light bárdolatlanságokat vágnak egymás fejéhez, pedig az én blogom nem arról nevezetes, hogy a kommentelők egymás maradék haját tépnék -  és most mégis.
Érvek és ellenérvek csatáznak, minősítések röpködnek a levegőben, mindezt azért, mert a vita résztvevői nem érdemelték ki a rétest estére.
Nem szeretném akadályozni az érvek ütköztetését, de miután ebben a blogban van némi protekcióm, szeretném kissé bővebben kifejteni a témával kapcsolatos véleményemet.

Elöljáróban leszögezném, hogy a kérdés nem könnyű, sokan szembetalálkoztunk és találkozunk vele mint szülők, vagy mint munkahelyi vezetők.
Amikor gyerekünk lerajzolja az első pálcika-emberkéjét, nehéz is azt megállni, hogy ne nyilvánítsuk azonnal géniusznak, aki majdan forradalmi művészeti irányzatok pápája leend. De nem is csoda, hiszen már a nagymama is milyen gyönyörű falvédőket hímzett:
"Az én uram sohasem ver
A bugyimban van a fegyver
Ellene!"
Aki látta, könnybelábadt a szeme.
Ha meg azt mondjuk a gyereknek, hogy Pistike, az embernek nem csak feje van, hanem pocakja is, akkor lehet, egy életre elvesszük a kedvét az alkotástól és beletaszítjuk szegényt a szürkék mocsarába, belekódoljuk a sikertelenséget.

Így van ez a politikusoknál is, különösen nehéz periódusokban.
Ha éhínség van, akkor egy veréb a serpenyőben - megfelelő távolságból szemlélve és szemünket kissé összehúzva - teljességgel libának látszik.
Egyesek szerint ha mi is annak nézzük, akkor majd Karak is libának fogja nézni, míg ha elmondjuk róla a valóságot, akkor a róka felbátorodik és megkísérli lenyelni.
A tévedés ott van, hogy a róka a libákkal szemben gyárilag bátor és mindent, ami nem kutya, megpróbál lenyelni, emellett a szeme is jó.
A baj nem itt van, hanem akkor, ha a veréb maga is elhiszi, hogy ő egy liba és elkezd felettébb elégedett lenni önmagával.
Szárnyacskáit kitárva ugrál, nyújtogatja nem is létező nyakacskáját, és félelmetesen csiripel, mire is a róka hangosan röhög, majd hamm - bekapja.
Nem jó ez senkinek, és bár a falat kicsi, de duzzasztja a róka és hívei önbizalmát.

A politikusnak úgy kell a kontroll, mint egy falat kenyér, hiszen a pálya maga alkalmas arra, hogy a delikvens elveszítse reális önértékelését, környezete pedig erre a folyamatra még rá is segít.
Minden politikus körül kialakul egy slepp, leginkább azokból, akit hasznot kívánnak húzni belőle, de a politikus - ha férfi is - olyan mint a nő, nem tudsz olyan túlzó bókokat és hízelgéseket rászórni, amit el ne hinne.
A csoportot a tőle anyagi és erkölcsi függésben levő munkatársak szaporítják, akik éppen olyanok, mint minden más munkahelyi kollektíva, gátlástalanul nyalják a főnök felséges hátsóját.
Így aztán a külvilágra maradna a kritika kellemetlen feladata.
Ez se könnyű, mert igen könnyen kívül találhatod magad abból a csoportból, melyhez ezer érzelmi és értelmi szállal kötődsz, mert te leszel a disszonáns hang a kórusban, te leszel az áruló, egy valóságos Görgei.

Hogy aztán  mit szól hozzá az ellenoldal, ha kritizálsz?
Kit érdekel?
A lényeg az, hogy a demokratikus politika érvényre jusson, hogy az ország demokrácia és köztársaság legyen, hogy minden magyar állampolgár megéljen a hazájában, hogy az országot tehetséges, tisztességes emberek vezessék.
Hogy az ellenfél az államot elfoglaló maffia, ezt tekintsük axiómának, olyan állításnak, mely bizonyításra nem szorul, a saját oldalunkkal szemben viszont legyünk következetesen követelménytámasztók.
Merthogy a politikusainkat mi választjuk, mi adjuk nekik az erőt, hacsak nem akarunk a juhász, meg a szamara után ballagó bégető birkanyáj lenni.

Rengeteg politikus ül fordítva a lovon, mikor azt gondolja, hogy a nép dolga, hogy őt támogassa.
Nem.
A politikus dolga az, hogy folyamatosan kutassa és érvényre juttassa választói akaratát.
Az a politikus, aki a saját akaratát akarja érvényre juttatni, éppen olyan, mint Orbán, legfeljebb kevésbé ügyes és nem elég erőszakos.De sokat segíthet rajta, ha tudja, hogy mi nem tetszik a népnek és milyen országot szeretne.
Azt pedig abból tudja meg, ha megismeri a kritikát, és elspekulál rajta.
Oly kevés ilyen baloldali politikus van mostanság, de ez se baj, majd lesz több is, mert a gyengébb minőség kihullik a rostán.
Mi csak rostálgassunk szorgalmasan - néha egy beosztás jobb, ha üresen marad, mint ha alkalmatlan foglalja el azt a helyet, mely egy tehetségre vár...

:O)))