Az elmúlt negyedszázadban magyarember életminőségénél talán csak a modora romlott jobban, elképesztő, ami ebben az országban folyik, elszomorító az emberek egymáshoz való viszonya, ami inkább nevezhető iszonynak, mint viszonynak.
Felháborodtam, jóllehet azt gondoltam, engem már azzal sem lehet felidegesíteni, ha ellopják a pénztárcámat, tekintettel annak tartalmára, de tévedtem.

A mai "Egyenes beszéd" című műsorban Kálmán Olga beszélgetett Hegedűs Csabával.
Eleinte nem is nagyon értettem, hogy mi újat tudna mondani a nézőknek a megpuccsolt birkózólegenda.
Nem történet semmi különös, csak ami már megszokottnak számít - patinás labdarúgó szakosztályt vezet a fényes karriert befutott, diploma nélküli gépjármű-kárszakértő, hát most majd egy bizonytalan képzettségű, ám mindenhez értő politikai hiéna vezeti Magyarország birkózó-életét, na és?
Természetesen ez ellen tenni nem lehet, a magyar pedig pragmatikus nép.
Ha választani kell aközött, hogy a birkózás szabadtéri sport legyen, ahol a versenyzők dolomiton gyúrják egymást, vagy megígérik neki, hogy az állam majd városonként épít   nekik ötvenezer nézőt befogadó birkózó-csarnokot, hát magyarember a Makovecz-stílusban épített csarnokok ígéretét választja, ott aztán majd kihúzhatják a magyarok ellenfelei a gyufát, lesz belőle elég.
Aztán vagy lesz csarnok, vagy nem, de legalább megígérték...

Idáig ment a dolog a maga útján, aztán Hegedűs Csaba elmesélte, hogy még tartott a közgyűlés, a barátaival éppen a sebeiket nyalogatták az irodájában,  amikor megjelent három-négy ügyvéd és felszólították, hogy a lehető legrövidebb időn belül hagyja el az irodáját.
Mellesleg - közölték - az iroda előtt áll néhány őrző-védő szakember, ami meglehetősen vicces volt, tekintettel, hogy bent meg egy-két világbajnok üldögélt rettegve, köztük a tornából felmentett Növényi Norbert.
Namármost értem én a diadalmámort, értem én, hogy a siker édes nektárja megrészegít, de azt azért nem értem, hogy miért kell valakit szükségtelenül megalázni?
Rendben van, örüljünk, rendezzünk díszebédet pezsgőbe mártogatott libacombot szopogatva, de ettől még nem lenne kötelező tahónak lenni.
Ha meg valaki gyárilag tahó, akkor legalább az ilyen kitüntetett pillanatokban türtőztethetné magát.

A XIII. kerületi Önkormányzat ülésén megemlékeztek a kerület elhunyt díszpolgáráról, Schweitzer József főrabbiról, egyetemi tanárról, a nagytudású és nemzetközi tiszteletnek örvendő emberről, aki mellesleg rokonszenves és bölcs emberként tiszteletet szerzett a magyar zsidóságnak az egész  magyar társadalomban.
Kivéve egy Benke László nevű jobbikos önkormányzati képviselőt, aki most, így, pályája csúcsán megengedte magának, hogy amikor a polgármester felkérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg az elhunytról, ülve maradt.
Ha soha nem ismertem a halottat, és részt veszek egy rendezvényen, ahol felszólítanak, hogy a közösség egy kiemelkedő tagja emlékének így adjam meg a tiszteletet, hát felállok, még akkor is, ha voltak, vagy vannak fenntartásaim a tevékenységével kapcsolatban.
De hát egy Benkének lehetnek egyáltalán ismeretei az elhunyt tudományos tevékenységéről?
Ugyan - ez csak egy antiszemita majom feltűnési viszketegsége, aki azt hiszi, hogy most, amikor kerületi képviselő lett, megengedheti már magának a tahóságot.

Senki nem mondta neki, hogy ez nem politikai állásfoglalás, hanem sima bunkóság.
De ha politikai állásfoglalás, akkor az ilyen embernek nincs helye a magyar politikában.
Nem kötelező szeretni a zsidókat, a cigányokat, a biciklistákat és a kopaszokat sem, de ha valaki önkormányzati képviselő, akkor annak be kell tartani a törvényeket, melyek szerint tilos embereket származásuk, vallásuk szerint megkülönböztetni.
Persze illemszabályokat nem lehet tételesen, törvénybe iktatva megkövetelni, az sincs sehol szabályozva, hogy nem szabad az asztal közepére csinálni, de ettől még épeszű ember nem tesz ilyet.
Kivéve, ha jobbikos önkormányzati képviselő, mert ő megengedheti magának a bunkóság luxusát.
Sajnos, ma ezt szankciók nélkül meg lehet tenni, habár a teljes önkormányzati testület felháborodott és követeli a lemondását, de biztos vagyok benne, hogy Benke, a bunkó nem is érti, hogy mi bajuk van vele, hiszen őt senki nem kötelezheti arra, hogy egy halott öreg zsidó tiszteletére felugráljon, majd ő eldönti, hogy kinek a tiszteletére áll fel.
Valamikor a magyar paraszt illemtudó volt, voltak szabályok, melyekhez tartotta magát, sajnos mára a lumpenproletariátus kocsmai illemkódexe a mérvadó, ezért lesz lassan élhetetlen ez az ország.
Az illemszabályok teszik ugyanis élhetővé a társadalmat, ezek betartásával könnyebben tudjuk megoldani az esetleges konfliktusokat, ezek teszik kényelmessé az életet.

Most, hogy Vezérünk már megtanította híveinek a pávatáncot, sorra kerülhetne talán az illemtan is...

:O)))