Kecskeméten jártam, országos kirakodóvásárt tartottak ma ott.
Szeretek vásárokra járni, az idő gyönyörű volt, egy szál pólóban lehetett flangálni, ami az októberre tekintettel azért szokatlannal mondható.
Sütött a nap, az utakon remekül lehetett közlekedni, a sztrádán egy óra alatt leér az ember, még akkor is, ha betartja a közlekedési szabályokat, ami egyébként nem felesleges óvatosság, mert az út során két helyen is mérték a rendetleneket.
Ezen kívül kormányunk gondoskodott jókedvünkről is, mert Kecskeméten az út mentén óriásplakátok hirdették, hogy mit nem adunk az IMF-nek (nyugdíjat, stb…) már ezen is rengeteget lehetett röhögni, de aztán mikor elolvashattuk, hogy mit várunk az IMF-től, majdnem ki kellett állni az út szélére, mert tisztánlátásunkat elhomályosították a könnyek, ugyanis ezt olvashattuk: Tiszteletet várunk az IMF-től.
Hát akkor úgy látszik, mégsem hitelt…
Hát, ezen még az is bepisilt a röhögéstől, aki nem olvasta vagy látta a Keresztapa című könyvet vagy nem látta a filmet (de jó film volt…) de aki látta, annak azonnal beugrik a maffia-feeling, mintha csak a harmincas évek Bronxában élnénk.
Nem tisztelsz te engem, mondta a Keresztapa Bonaserának, aki erre belerondított a gatyájába és elkezdte csókolgatni a kezét…
Na, ezzel azért még van egy kis probléma, mert úgy tűnik, Christine Lagarde asszonynak beleállhatott a csúz a derekába, így a kézcsókokra még várhat darabideig a Vezér, de az üzenet remek, ha ezt lefordítják valamelyik pénzügyi hatalmasságnak, egy héten át rajtunk röhög a Nemzetközi Valutaalap.
Különösen most, hogy folyik a hevenyészett védelem összeomlása utáni rugalmas elszakadás, miközben a Vezér válogatottan ostoba és veretes baromságokkal kábítja szerencsétlen népét.
Ilyeneket képes mondani: A héten bejelentett költségvetési kiigazításért elismerő reakciót kapott a kormány Brüsszelben. "Persze fogalmuk sincs, hogy pontosan mekkora a magyar költségvetés, mekkora a hiánya", de azt értik, hogy a jelenlegi kabinet elszánt, szakítani akar azzal a 2004-2010 közötti időszakkal, amikor "lényegében folyamatosan hazudtunk, meghamisítottuk a számokat", és emiatt komolytalannak könyvelték el a magyarokat.”
Ja, hát a Gyurcsány-fóbiától a rengeteg bogyó és nyelvnyújtogatás dacára itt sem lehetett azért megszabadulni, a tünet fixálódott, Gyurcsány szelleme mellette fog feküdni a koporsóban is…
Hogy ez a kis köcsög – már elnézést a kissé barátságtalan fogalmazásért – miért képzeli azt, hogy ha kollektíve ostobának és dilettánsnak nyilvánítja az Unió bürokratáit, akkor azzal kivívja maradéktalan rokonszenvüket, azt nem lehet tudni, de attól tartok, hogy téved.
Szerintem az Unió tisztségviselői jobban tisztában vannak az ország helyzetével, mint ő maga, aki a saját hülyeségétől nem látja, hogy egy blazírt képű uniós bürokrata már elég régen ott áll egy Magyarország feliratú kapcsoló mellett, és csak egy kis mozdulatába kerül, hogy lepöccintse azt.
Akkor pedig nincs a világon annyi turulpörkölt, amennyivel meg lehetne védeni bennünket az éhenhalástól.
Azt is említette, hogy "Mi nem koldulunk, nem kérünk, nem könyörgünk.
Teljesítünk, és elvárjuk, hogy megkapjuk azt, ami a teljesítményünk alapján jár nekünk."
Namármost, járni nekünk legfeljebb a pofánk jár, egy bankkölcsön pedig adható, ha bizonyítjuk, hogy képesek leszünk visszafizetni, és ezzel van a baj.
Merthogy azt mindenki elégedetten nyugtázta, hogy rabolni és lopni nagyon tud a mi kis betegünk, de a helyzet az, hogy mára elfogyott a lopnivaló és most úgy áll, mint a rabló, aki egy üres pénztárcát forgat a kezében bánatosan, egy elhagyott kültelki utcán, ahol, ha arra is tévedne egy csontváz, attól legfeljebb már csak az életét vehetné el - de az meg gonddal és költségekkel járna…
Azt viszont jó lenne bizonyítani az EU-IMF duónak, hogy képesek vagyunk egy olyan gazdasági-politikai struktúrát felépíteni, mely hosszú távon is biztosítja a költségvetés egyensúlyát – na, erről szó nincs.
Ehhez ugyanis vissza kellene lépni az ortodox gazdaságpolitika keretei közé, annyit kellene költeni, amennyit megtermeltünk, el kellene kicsit venni a gazdagoktól és oda kellene adni a szegényeknek, mert a papír ugyan mindent elbír, de a társadalom nem.
Márpedig szilárd gazdaságpolitikát csak ott lehet kialakítani, ahol a társadalom stabil, ha nem is elégedett, de legalább nem kell éhséglázadásoktól és gazdasági indíttatású zavargásoktól tartani, ahol a közteherviselés nem azt jelenti, hogy egylábú rokkantakat kifutófiúknak akarunk visszaküldeni a munka világába.
Ahol a nagyongazdagok belátják, hogy a társadalmi béke árába az ő mértéktartásuk is beletartozik.
Az csak a gondom, hogy ennél a mi Vikátorunknál egy pecsenyeliba is gyorsabban tanul, és félő, hogy egyszer elfogy a partnerek türelme…
A vásár egyébként remek volt.
Nagy vásár és bolhapiacjáró vagyok, Bécstől Veszprémen és Dabason át Kecskemétig (plusz Pecsa és a Bakancsos…), ezek közül azért bármelyik hazai vásár vagy bolhapiac lenyomja a bécsit, amelyik ugyan rendezett, de drága.
A mai vásár azért is tetszett, mert a rongyászat nem tengett túl a férfiembert érdeklő cikkek rovására.
Hát volt is itt minden, seggenfütyülő gumikutyától gőzmozdonyig, három óra alatt nem lehetett tisztességesen végigturkálni, csak százhúszas menetütemmel cirkulálni a sorok között és úgy tenni meg ajánlatunkat a felfedezett kincsre, mint a New Yorki tőzsdén a brókerek szokták, még a kiabálós időkben.
Azért lett zsákmány is, az árak is elfogadhatóak voltak, ha nem lenne túlzás, a jövő hét végén is lemennék, mert akkor kisállatvásár lesz.
Nem vásárlóként, csak megnézni, mert egyébként beérem azzal a kis állattal, akit kiutalt nekünk az Úr, bűneinket büntetendő.
Csak megszán egyszer minket, reménykedjünk…

:O))))