Tüntettek a pedagógusok.

Sajnos, ezek a tüntetések túl békések,  sehol semmi harci láz, düh, ehelyett mosolygós nénik és bácsik cipelik a transzparenseket, szónokolnak, vonulnak, de Viktor nem őket nézi, hanem a focit.

A tanarakat ez kicsinyt sem zavarja, ők tüntetnek és várják a hatást.

Namármost hatás csak akkor lesz, ha a nyár folyamán meg tudják győzni kollégáikat, meg a technikai személyzetet, hogy szeptember elsején jelentsék be, hogy idén a szeptember másodika a kormány agresszív nyomulása miatt elmarad, a gyerekek hozzanak magukkal sportfelszerelést, mert a szabadidőben saját szervezésükben módjuk lesz labdajátékokkal múlatni az időt.

Egyúttal a sztrájkbizottságok jelentsék be, hogy a sztrájktörők a munkásmozgalom régi hagyományainak megfelelő bánásmódban részesülnek.

Ha erre sem támad megegyezési hajlandóság a hatalomban, akkor a második héttől kezdve gyermekmegőrzés sincs, ellenben az iskolák kapuiban sztrájkőrség áll és a sztrájk időtartamára a sztrájkalapból kapják a bérük meghatározott hányadát az iskolák dolgozói.

Ennél szelidebben nem lehet elérni semmit, ez a minimum, amit kilátásba kell helyezni a kormánynak.

Majd persze lobogtatják a törvénykönyvet, ezzel egyidejűleg egyéni képviselői indítványt kell benyújtani a sztrájktörvény módosítására, és folytatni kell a sztrájkot, még ha a hatóságok vadsztrájknak is minősítenék azt.

Természetesen a szülőkkel rendkívül fontos megértetni, hogy a dolgok az ő és gyermekeik érdekében történnek.
Nem lenne egyszerű, mindenesetre vége lenne a mosolygós arccal átnyújtott követelések éveinek.

Egyszer és mindenkorra le kell számolni bizonyos illúziókkal és elejét kell venni annak, hogy a hatalom képviselői vagy szekértolói a pedagógusok megosztásával próbáljanak urrá lenni a problémán.

Ilyen esetekben nincs helye a szakszervezetek vetélkedésének, együtt kell működni mindenkinek, még azoknak is, akik nem értenek egyet a céllal, vagy a módszerrel.

A pedagógusok ütemet tévesztettek, a szokott módszereket alkalmazva időpöntokat adtak és kértek, ahelyett, hogy azonnali intézkedéseket és követeléseik száz százalékos teljesítését kérték volna számon a kormányon.

Amikor felhúzták a fogukról a bőrt, esélyt sem lett volna szabad adni arra, hogy ezt hatalomék mosolyként értelmezzék, viszont világossá kellett volna tenni, hogy ez a harapás előtti utolsó fázis, lehet menekülni. Nem kell most se sokat hezitálni, nem kell negyvenkét pontot előterjeszteni és csócsálni, mint kisbaba a mákos kenyeret - tömör, nem túl sok pontba szerkesztett, világos és egyértelmű követeléseket kell megfogalmazni. Utána pedig záros határiőn belül számonkérni a teljesítést és a teljesítés elmulasztását azonnal szankcionálni.

Máshogy az ilyesmi nem megy.

Ha érdekérvényesítésre adtam a fejem, hát nem szabad szem elől téveszteni az érdeket, ha harc, hát legyen harc, és legyen minden résztvevőnek a saját harca, ahogy Erzsike szokta volt mondani a YouTube-on...

A harcban természetesen sebeket is lehet kapni, erre fel kell készülni és fel kell készíteni mindenkit. És fel kell készíteni a társadalmat is, mert ha nem győznek, akkor nem fogja őket senki tisztelni, és a börtönök a tanárverőkkel lesznek tele.
Orbán rendet akar, a rendnek meg az az ára, hogy együtt kell működni mindenkinek, és nem lehet egy széles társadalmi csoport - nem, nem a pedagógusok, hanem a gyerekek - problémáit lesöpörni az asztalról.

Mikor a libákat megtámadja valami vagy valaki, akkor nem csak a gúnár sziszeg, és nem csak a legtapasztaltabb öreg tojó lengeti a szárnyait, hanem minden liba, egytől - egyig.

Lehetne tanulni tőlük...

:O)))