Elképesztőnek tartom, ami ma a baloldalon folyik.
Kiküldött a Szocialista Párt két képviselőt az Európai Parlamentbe, ahol a magyar baloldalt rajtuk kívül a Demokratikus Koalíció két képviselője képviseli - összesen négyen a jobboldal tizenöt képviselőjével szemben.
Akik még rajtuk kívül bekerültek, azok lengedeznek bal és jobb között, mint földműves gatyamadzagja a parasztgatyában.
Ami azt illeti, a négy fő még a saját pártcsaládon belül a kéréshez is kevés, ilyen létszámmal legfeljebb koldulni lehet a politikai támogatást, aztán vagy megkapjuk, vagy nem.

Persze ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy szembeforduljon a másikkal, cséphadaróval üsse verje, mint jégesőben a paraszt a vetést - lássuk Uramisten, mire megyünk ketten.
A DK képviselői nyugodtan teszik a dolgukat, de a szocialisták egymásnak estek - Szanyi és Újhelyi többször is nyilvánosan szerelmet vallott egymásnak, a dolog egészen odáig ment, hogy egyesek Szanyi pártból való kizárásáról kezdtek nyilatkozgatni, az újságírók meg az ilyennek mindig örülnek, végre valami szaftos kis cirkusz.

A két versenyző habitusa erősen különbözik egymástól.
Szanyitól soha nem állt távol egy kis hőbörgés, soha nem félt attól, hogy sarkosan mondja el a véleményét, amely sok esetben ellentétben állt az aktuális pártvezetés elképzeléseivel.
A tetejében sok esetben még igaza is volt.
Soha nem volt elégedett az éppen regnáló pártelnökkel, szerintem egyetlen esetben lett volna elégedett, ha a pártelnököt Szanyi Tibornak hívjákNem szerette Gyurcsányt, nem szereti ma sem, ő volt az egyik, aki szerint a Gyurcsány vezette MSZP-ben annyi volt a baloldaliság, mint vöröshagymában a proletár öntudat.
Aztán az események részben őt igazolták, Gyurcsány új pártja már inkább a középosztály szociálisan érzékeny része felé fordult, a panelok bánatos prolijai meg ott maradtak egy tétován bóklászó, morálisan megroggyant párttal.
Meghirdette, hogy balra át - aztán a vége az lett, hogy balra el.

Szanyi kiegyezett a párt befolyásos háttérembereivel és a nyílt csaták helyett a brüsszeli kényelmet választotta.
Belefáradhatott az iszapbirkózásba, emellett családi viszonyai is a nyugalmat követelték meg, a sok csalódás és megnemértés átmenetileg felőrölhette ambícióit.
A terv szép volt, csak az ember nehezen tud kibújni a bőréből, aki ilyen kolerikus természet, annak ha be kell fognia a száját, talán bele is halhat
Tulajdonképpen mindegy is, hogy min vesztek össze, Szanyi az a típus, aki őszintén hisz azokban a dolgokban, melyeket elmond és nem bírja a mellébeszélést, a simulékonyságot.
Az ilyen embereket nem szokták szeretni, kivégezni inkább, majd öt-hat év múlva újratemetni és nemzeti hőssé nyilvánítani.

Újhelyi egészen más habitussal rendelkezik, ő olyan, mintha Botka öccse lenne, annak ambíciói nélkül.
Nem az a fajta, aki a széles nyilvánosság előtt boldogan villog és szónokol. 
Ő eldolgozgat békésen, de sem nem hordószónok, sem nem karizmatikus forradalmár, annyira terepszínű, hogy amikor jelölték, akkor nyomkereső kutyákkal kellett felkutatni, de még akkor is csak vonakodva tápászkodott fel, mikor Blöki már az orrával bökdöste.
Jólképzett, európai küllemű, jómodorú, tud viselkedni, öltözködni, nyilatkozni - ha valaki alkalmas uniós képviselőnek, hát akkor az ő.
Mint ki is fejtette, nincsenek pártelnöki ambíciói, mikor a neve a pozíció várományosai között szóbakerült, akkor sikítozva rohant haza, neki egy ilyen beosztás olyan lenne, mintha pucéran kellene rohangásznia délidőben a Moszkvai körúttól a Bertalan hídig.
De azért nem nyeretlen kétéves, húsz éve van a politika élvonalában és tökéletesen ismeri az MSZP-n belüli erőviszonyokat, szabályokat, igazodási pontokat - és hajlandó is igazodni.
Pártbürokrata, a szó jó értelmében, soha nem fog forradalmat kirobbantani, de amit rábíznak, azt színvonalasan elvégzi.

Hogy ez a két ember egymásnak esett, az csak részben magyarázható Szanyi esetenként túlmozgásos természetével, inkább azt tanúsítja, hogy a párton belül még ma sem nyugodtak le a kedélyek - a tagság feje felett folyik a harc, Tóbi kell vagy nem kell, jöjjön vissza Atis vagy jól van ott, ahol van.
A generációváltáson már túl van a párt, a nagy öregek már ott állnak a maguk ásta gödör szélén, már belelökdösni sem érdemes őket, új versenyzők nemigen tolonganak, a maradék forradalmárnak meg elég lesz az ami a libasültből a nagy verekedés végén megmaradt.

Orbán megmondta, hogy célja a baloldal teljes megsemmisítése, és a cél karközelbe került.
Nem hiszem, hogy a maradék szocialista pártelit annyira ügyes volna, hogy ezt a célt egyedül is elérje, viszont a Fidesz szívesen segít ebben, szakemberei már évek óta dolgoznak a projekten, pénz van a nemes célra, úgyhogy lassan ott tartunk, mint a feltámadott Lenin, az Aurórán: Elvtársak, kezdhetjük!

Szomorú dolog ez, de legyünk optimisták, a helyzet úgyis kitermel majd egy közösséget, mely az elesettek és szegények, a kétkezi munkások, a polc-menedzserek és a műkörmösök érdekeit fogja képviselni.
Ötven év múlva?
Száz év múlva?
A történelemnek ez csak egy másodperc.
Hacsak az emberiség végképp meg nem hülyül...

:O)))