Ami azt illeti, ez az egész kezd olyan lenni, mint egy rossz rémálom.
Nem voltak nekem illúzióim, tudtam, hogy addigra, mire visszaérek a szabadságról, semmi sem fog változni, de ettől a látvány még elkeserítő marad.
A hagyományos felosztás szerinti baloldalon maradt, mi volt a helyzet, és a legszomorúbb az egészben, hogy a szocialisták kongresszusa után sem fog ez változni.
Bárki lesz is az új elnök, a jelöltek közül már mindenki elmondott egy-két szeretőszívű mondatot Gyurcsányról, ami előrevetíti annak árnyékát, hogy esetleges győzelme után meg fogja vívni a harcát a démoni pártvezér ellen, a Fidesz  és Orbán eltakarításának ügyét pedig ráhagyja a természetre.
Végtére is 53 év jó életkor az infarktusra, de az ötvenes éveiben akár végleg be is kattanhat az, aki hirtelen rájön, hogy hiába működnek a magyar reformok, a gazdaság romokban hever.
Nopersze, ez természetesen csak a a wishful thinking szép példája, a valóság az, hogy ha évente négyszer is kell benne elemet cserélni, két-három stadiont is kell avatni,  szövetségesei nem engedhetik meg neki a belenyugvó túlvilágra távozás luxusát.
Hiszen még az erdőket, tavakat, folyókat nem osztották ki egymásnak, addig pedig szükségük van rá, még ha időnként leharapja is a kávésbögre fülét, mint ínyencfalatot, akkor is.

Az idő persze teszi a dolgát, de hogy éppen most kinek dolgozik, azt nem lehet tisztán látni, mindenesetre a demokratikusnak mondott oldalon ritkul a mezőny, gyakorlatilag két pártnak mondható csoportosulás maradt pályán, a szocik meg a DK.
A szocik olyanok, mint a grundfocista, aki amikor megkaparintja a labdát, akkor elkezd cselezni, és magányos harcát egészen addig folytatja, míg jól pofára nem esik.
Ez természetesen törvényszerűen be is következik, de ez őket nem zavarja.
Egymással is harcolnak, Gyurcsánnyal is, de ezzel ki is fújt a dolog, emellett nem képesek partvonalra szorítani azokat, akik a Nagy Nemzeti Mutyik részesei és kivitelezői voltak.
Magyarországon két emlékezetes számpár van: a 6:3, meg a 70:30...
Mikor azt mondják, hogy az LMP baloldali párt, akkor erősen kiráz a hideg, de immár róluk is le van a gond.
Lemondott a párt társelnöke, és ma elégedetten nyugtázta, hogy a párt nélküle is túlélte a mai napot, a kilences erősségű földindulást, melyet távozása okozott. Szerinte ez azt bizonyította, hogy utána is van élet a Marson, vagy akárhol is, ahová lehengerlően népszerű politikájuk célkeresztjét irányozták.
A pártot rossz nyelvek szerint maga az Igazlátó gründoltatta azért, hogy mint lepkehálóval, begyűjtse a fészkükből kipottyant liberálisokat, nehogy már valami őrült képes legyen felülkerekedni örök békétlenségükön és a kívánatos százezer egyéni vélemény pártjából egy vélemény százezer támogatójának pártját legyen képes létrehozni.
Az ördög soha nem alszik, de mi még annyit se, ugye...

A gond az, hogy a gyönyörű elképzelés - egy kézből irányítani a kormánypártot meg az ellenzéket is - elhalt, így aztán az ott csoportosuló nyáj etetése is okafogyottá vált.
Amikor elérkezett az a pont, hogy egy jó politikai kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd várható keresete meghaladta a súlytalan politikai párt pihekönnyű elnökének jövedelmét, egy realista jogász csak a váltásra szavazhatott.
Különben is, rohadt fárasztó lehetett a fennen hirdetett elvekkel szemben folytatni a gyakorlati politikát.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet, mondhatta Népünk Atyja, habár nem vagyok biztos benne, hogy a menekülő pártelnököt mórként identifikálta.
Mindenesetre Schifferből ismerek különbet...
Ami azt illeti, Gyurcsány és pártja se ment át így a ciklus közepére hihetetlen változáson, maradt, mi volt, egy harmadikutas kísérlet, de Lenin elvtárs óta tudjuk, hogy a harmadik út nincs.
Vagy-vagy.
Schiffer lemondása indoklásaként azt hozta fel, hogy nincs szellemi erőtér pártja mögött - ezzel bár egyet lehet érteni, de akár tenni is lehetett volna ellene.
Azt is mondta, hogy szervezettségét tekintve az LMP felett 8-10 százaléknál üvegplafon van, azt kellene áttörni.
Meg kell mondjam, ilyen alapon Gyurcsány is lemondhatna, hiszen a párt nem ért el ugrásszerű minőségi változást szervezeti téren, márpedig a győzelemben - különösen ilyen médiaviszonyok mellett - döntő jelentőségű a jelenlét.
Ott kellene lenni minden kilométerkőnél, meg a kettő között is, minden korosztályban, minden társadalmi rétegnél.
A DK pedig nagyjából megelégszik annyival, hogy a politikai pálya különböző szegmenseiből magához édesgessen olyan politikusokat, akik előző pártjukban csalódtak.
Csalódott emberek vezetésével pedig legfeljebb szomorkodni lehet, de egy életre-halálra menő politikai küzdelemben győzni - lehetetlennek tűnik.
Ellenoldalon Vona pártja se mutat valami jó képet, habár időnként szerez magának pár százaléknyi támogatót, Ez azonban még messze nem átütő teljesítmény.
Mindenesetre legutóbbi húzásával elindította pártját egy nem is túl hosszú úton, melynek végén ott ragyog a koalícióképesség a Fidesszel, ami számomra nem tűnik valami nagy meglepetésnek, a régi bon-mot szerint is összenő, ami összetartozik.
Az is erre utal, hogy a háttérbe szorított vezetők nem hisztériáznak, nem alapítanak új politikai formációt, nem aktivizálják a Magyar Csordát - elvannak szépen, mint a befőtt.
A Fideszt ma úgy tűnik, csak a Fidesz tudja megbuktatni, de ehhez valami szörnyen primitív indok kell, például nem lenne  baj, ha kiderülne, hogy Orbán részt vett a melegfesztiválon, rózsaszín tütüben táncolt egy kamionon és amikor a kamion dudált, akkor ő pucsított.
De még egy ilyen eseményhez is kellene Vajna András (!) árulása, mert egyébként itt politikai hír el nem juthat a népesség netmentes részéhez, itt az a hír,  ha elfogják a rendőrök az Icát, mert feketén árulta a libát.
Az, hogy Népünk Szemefénye pénzért enged be az országba migráncsokat, a tőlük befolyó pénz meg nem is titkoltan baráti zsebeket duzzaszt, az itt senkit se érdekel.

És ez a legnagyobb baj - az emberek jó része azt hiszi, hogy neki nincs köze a politikához, melynek következményeit isteni sorscsapásként éli meg.
És jól kidühöngi magát a híreken, melyek szerint Krupszkája asszony bevállalta, hogy 1917-ben, az Auróra fedélzetén megerőszakolta egy magyar migráns, de jól ráfagyott, megajándékozta őt egy masszív szifilisszel...
Magyarember majd akkor fog csak elgondolkodni, mikor egy bádogkunyhóban él a város új szegénynegyedeiben, addig nem töpreng, hiszen az olyan fárasztó.
Eltűntek a magukat civileknek hirdető politikus-jelöltek is, jön a nyár, a pedagógusokat most fogják beletiporni a betonba, a vasutasok hőbörögnek kicsit, majd kiszúrják a szemüket kis lóvéval.
Épül-szépül a királyi palota, a dilis meg időnként rálép ugyan a saját nyelvére, de megy előttünk, mint a hammelni patkányfogó - vezet bennünket kifelé az Unióból.
A történelem mindig ki szokta termelni azokat a személyiségeket, akik képesek adekvát választ adni koruk kihívásaira.És a történelem nem egy kapkodó idegbolond, van ideje a kitermelésre, addig meg várjunk türelemmel.
A kihívást ma Magyarországon Orbán Viktornak hívják, aki boldogan hallgatja a közeli vonatfüttyöt Felcsúton, miközben szemét legelteti a kert végében, a budi helyén felépített stadionon, és a hasát csapkodva röhög, mikor elolvassa, hogy az ország leggazdagabb embere Csányi Sándor.

Majd ha eljut a nép oda, hogy ezen nem tud vele együtt nevetgélni, na, akkor lesz itt változás.
Addig marad minden a régiben.
A nép meg olyan, mint a kiselefánt: nehezen tanul, de könnyen felejt.
Igaz, tanítói sincsenek a helyzet magaslatán...

:O)))