pupublogja

pupublogja

AZ ÁLLAM HALLGAT

 

Az állam leesik, ezt azért nem gondoltam volna.
Tudtam, hogy ezek bunkók, tudtam, hogy ócska politikai haszonlesők, de azt azért nem gondoltam volna, hogy az állam képviselőitől mindössze annyi telik, hogy az Országgyűlés Hivatala kitesz egy emlékkönyvet, melybe bejegyezhetjük azt, hogy mennyire tiszteltük és szerettük az elhúnytat.
Tisztességesebb országokban ilyen esetben a hivatalban levő Köztársasági Elnök és miniszterelnök nyilvánosan kifejezi részvétét, a középületekre gyászlobogót tűznek, az állami zászlót félárbocra engedik.
Mondjuk ebben nem volt hiba, hiszen Göncz Árpád az Aradi Vértanúk Napján halt meg, és a Köztársasági Elnök is adott ki tisztességes hangvételű nyilatkozatot, mégis, az állam reakciója erre a váratlannak nem mondható helyzetre igencsak visszafogottnak mondható.

Az egész úgy néz ki, mintha a hatalmon levők olyan helyzetet akarnának előállítani, mely szerint a gyász a liberálisok dolga, jóllehet Gönz Árpád valóban a rendszerváltás arca volt tíz éven keresztül, mielőtt ezek a rosszarcúak jöttek.
Igazságtalanság és neveletlenség, emellett politikailag kispályás viselkedés, hiszen nem tett semmi rosszat a jelenleg hatalmon lévőknek sem, sőt.
Viiszont liberális volt.
Mindig megdöbbenek attól, hogy még egy ilyen alkalmat sem képesek kihagyni azok, akik azt gondolják, hogy egy ország számára csak az ő elveik jelenthetik az igaz utat.
A hangnemről most szó se essék, némelyik ember ritka gusztustalan.
Azon meg már csak röhögni lehet, hogy - leszámítva a diktatúra híveit, akik eleve diktatúrapártiak - a jobboldaliak úgy szórják a szitkokat a liberalizmusra, mintha értenék, hogy mit is takar a fogalom.
Közben meg úgy tesznek, mint azok, akik a libacomb harapdálása közben szidják a libát, de időnként azért meg-megnyaják a tíz ujjukat.


Antall halálakor az állam megadta a módját a megemlékezésnek, ma meg nemigen látszik a nagy felbuzdulás.
Pedig Göncz Árpád legalább annyira emblematikus figurája volt az új rendnek, mint Antall.

Aki ezt tagadja, az hazudik.
Még nem késő, még lehetne korrigálni a hatalomnak, ha akarna.


Attól tartok, hogy nem akar...

:O)))

 

2015.10.08 09:10

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.