pupublogja

pupublogja

ARCCAL VAGY HARCCAL EURÓPA FELÉ

 

A mi csodarabbinknak már majdnem elfogytak a libái.
Különben is, azt észlelte magán, hogy napról-napra növekszik, és amikor már felérte sámli és ágaskodás nélkül az asztalt, koncepciót váltott.
El ezekkel a provinciális, kispályás ügyekkel, ha már Magyarország képtelen hozzánk nőni, mint Rogánhoz lakása, hát tegyük le ezt a nyűgöt és forduljunk Európa felé - megfelelő embert a megfelelő helyre.
Hogy a hely foglalt?
Annál rosszabb neki, de mindenkinek be kell látnia, hogy a követelésnek igazsága vagyon -  márpedig az ember a magyarban a férfit jelenti, és aki csak nő, az nem ember - némber -, egy asszonyi állat.

Ez abból is kiderül, hogy ez az Angela még akkor is ragaszkodik politikai elveihez, mikor már nyivánvaló, hogy kopik a népszerűség, hát ésszerűdolog az ilyesmi?
Nem mondom, ha legalább bemohamedánodott volna, az lenne valami, de így?
Csak az ökör következetes, ez akkor is nyilvávalóvá vált, amikor a Százatmég Intézet felmérte a lakosság szellemi állapotát, és megállapította, hogy ostoba és rosszindulatú, önző és irigy ember sokkal több van, mint nagyvonalú, empatikus, segítőkész és okos honfitárs, így aztán okos politikus őket szolgálja ki először.
Először is bezárja őket egy ketrecbe, aztán eléjük hajiálja az utolsó kétszáz év válogatott marhaságait, kiegészítve Sztálin és Göbbels bölcsességeivel.
Sameszai pedig buzgón segédkeznek a néphülyítésben, némi jutalom fejében.

Imígyen hatalmas energiák szabadulnak fel, a grazi csodadoktorok is alig tudják fékentartani az Erőt, mely vele van, mert elszabadulása a csernobili katasztrófával lenne egyenértékű.
Ha már a honi népesség felére lassan nincs gond, hát Európára is gondolni kell immáron.
Az csak a baj, ha az európaiak fele is éhen döglik, még nagyobb lesz a munkaerőhiány, ergo még több bevándorlót kell beengedni, egészen addig, mígcsak Orbán be nem keríti saját magát egy százötször hatvannyolc méteres, NATO pengés dróttal körbevett területre, melyen két kapu is lesz, de egyik sem zárható.
Ha biztosak lehetnénk benne, hogy nem mászhat ki, lehet, megérne egy-két mecsetet, minaretet, karavánszerájt, az meg, hogy imádkozás közben Mekka vagy Felcsút felé kell fordulnunk, szintre teljességgel mindegy.


Hát ide jutottunk, európai léptékű politikus lett a mi génhordozónkból, az öreg kontinens reménysége, akit mára már megtaláltak a földrész összes idiótái, nemzetállamra való tekintet nélkül, szép jövőt festve fel elénk.
Az a baj, hogy az ilyen idióták nincsenek sokan, de hangosak, míg akiknek eszük van, azok udvariasak és halkak, így aztán tőlük nem fél a kutya sem.
A nép meg vevő a sok süketelésre, és retteg.
Jönnek a csehszlo muzulmánok, jönnek a muzulmánok, mecsetet építenek, jajmilesz velünk!

Azt persze magam is úgy gondolom, hogy a menedéket kérőknek, még inkább a bevándorlóknak meg kell határozni a jogait ls kötelességeit, beleértve Európához, az európai társadalomhoz való viszonyukat és vallásgyakorlásuk szabályait - tiszta helyzetet kell teremteni.
Például aki itt akar élni, változtasson öltözködési szokásain, magam sem szeretnék nindzsákat kerülgetni a boltban.
Ha belegondolok, az efféle szabályozás nem áll messze az iszlám társadalomtól.

Kemál Atatürk is betiltotta a fez névre hallgató fejfedő viselését, mégis túlélték a törökök.
Egy koszból be lehetne tiltani mindenkire vonatkozólag a bérgyilkos-jelmezek viseletét is, az arc eltakarását tömegrendezvényeken - már, ha valaki Európában akar élni.

Igaz, ebben az esetben el kellene tűnni az állami intézmények, iskolák falairól a kereszteknek is, ami nem jelentene semmiféle hátrányt a vallásukat gyakorlóknak, éppencsak kifejezésre juttatná az állam szekuláris jellegét.

A menekültek számára minden feltétel nélkül, de szabályozott körülmények között védelmet kell nyújtani.

A menedék azt jelenti, hogy garantáljuk az életüket, biztosítjuk normális életfeltételeket, de megköveteljük, hogy vegyenek részt saját létfenntartásuk biztosításában, tartsák rendben lakókörnyezetüket, késztítsék el ételeiket, gyermekeik vegyenek részt az állami oktatásban, és csak ellenőrzött körülmények között hagyhassák el kijelölt lakhelyüket.
Ha van kereslet a munkájukra, akkor dolgozhassanak szabadon és legyen ez a feltétele annak, hogy végleg elhagyhassák a menekülttábort.

Arra egy társadalomnak sincs szüksége, hogy nincstelen emberek tömegeit szabadítsák az országokra, de módot kell adni a beilleszkedésre és a státuszváltásra, mondjuk öt évi munkaviszony után módot lehetne adni bevándorlási kérelem benyújtására.
Nem egyszerű dolog ez, de Európának meg kell birkóznia vele, a saját érdekében.

Mint ahogy előre kell lépni az Európai Egyesült Államok felé is, hiszen csak az egységes fellépés hozhat eredményt.
Külpolitikailag is, katonailag is, gazdaságilag is.
Nagy dolog a NATO, de lehet, jobb lenne, ha Európa létrehozná saját fegyveres erejét, az ötlet ellenzői pedig elbeszélgethetnének egy-egy szórakozóhely tulajdonosával, melyet "baráti" biztonsági szolgálatok védenek.
Létre kellene hozni a nemzetek feletti jogrendszert, ennek utána csak az maradna Orbán és a hasonló kvalitású politikusok hatáskörében, amihez elég fejlett a gondolkodásuk - például Orbán esetében a futballpálya méretének és a kolbász összetételének meghatározása, de például a kolbásztöltés higiéniai feltételeinek meghatározása már európai jogkör lenne.


De mégis, a legfontosabb az lenne, hogy miután felszámoltuk az iszlám fanatizmust, szépen sunnyogjon ki Európa a térségből, a menekültek menjenek haza, és tegye Európa ugyanezt Afganisztánban is, majd kezdjen el gazdasági tevékenységet foolytatni Afrikában, meg mindenfelé, ahol a szegénység az úr.
Ehhez persze erő kell, de nem olyan erő, amilyet Szeretett Nemzetvezetőnk elképzel, hanem olyan, ami mögött ötszázmillió ember ereje és évezredek tapasztalata áll.
Illúzió, hogy mi,. magyarok egyedül is megállhatunk
a magunk lábán a mai világban - idáig sem álltunk meg soha.
A hazánk már így is Európa.

Ezt kellene megérteni, erre kellene törekedni, ehhez minden feltétel adott lenne, ha eszünk is lenne hozzá.
Egyelőre nincs.

Csak megjön azért, előbb-utóbb...

:O)))

 

2015.10.26 21:10

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.