ARCCAL A JÖVŐ FELÉ
Esetleg helyi szinten labdába rúghatnak a magukat függetlennek deklaráló, de a gyakorlatban többnyire mégiscsak valamelyik párt hallgatólagos támogatásával induló polgármester-jelöltek, de a klubsovinizmus bármikor leveri a személyes hitelességet.
Nem is csoda ez, hiszen együtt, egy csapatban minden cél könnyebben valósítható meg, ezt még a libák is tudják, csak a mai magyar demokratikus oldal politikusai nem - tisztelet a kivételnek.
Olyan hülye liba ugyanis nincs a világon, amely egyedül indulna neki a hosszú vándorútnak, amelyik pedig becefrézett, tudatmódosult állapotában megpróbálná, igen hamar Vuk serpenyőjében végezné.
Szóval, a politikának - még a legtehetségesebb és soha nem hibázó politikusoknak is - kell egy szervezet, melynek segítségével sikerre tudja vinni politikáját, valóra tudja váltani a társadalomról alkotott elképzeléseit.
Szervezet, mert a természet sem látott még olyan élőlényt, amelyiknek csak agya van, és ez elég is ahhoz, hogy életben maradjon.
A társadalmak a szervezetépítés rengeteg változatát kipróbálták, a mai pártok is ügyeskedtek e téren, kivéve a demokratikusnak nevezett pártokat, merthogy ők azért nem annyira - kivéve az MSZP-t, amelyik megcsókolhatta volna Kádár sírkövét a rájuk hagyott pártstruktúráért.
Ők viszont nem csókoltak meg semmit, pedig javaslatom lett volna a célterületre, ellenben hagyták szétesni a valaha jól működő rendszert, a struktúra, mely normális esetben folyamatosan változik, alkalmazkodik a helyzethez megmerevedett.
A tagság elöregedett, a sok akolmelegre vágyó öreg bolsevikot hízelgéssel, jólhangzó szlogenekkel, bűnbakképzéssel, néhány tányér pacallal magához édesgette a pártbürokrácia, mely maga sem lett fiatalabb, aki pedig fiatal létére közéjük került, az hamar hozzájuk öregedett.
Ha valaki itt a következő választáson tényező akar lenni, annak szervezetet kell építeni - autóversenyen sem lehet autó nélkül nyerni, ugye.
Nem tartanám jó ötletnek a hajdani alapszervezeti rendszer felmelegítését, és azt sem, ha elkezdenénk egy évtizednyi késéssel másolni a Fidesz ökör-köreit, más irányba kellene elindulni, más formát kellene találni.
Hogy milyet, az persze függ attól is, hogy milyen pártot akar az, aki szervezi: aktív, cselekvésre törekvő közösséget, vagy kritika nélküli, ide-oda terelgethető nyájat, mely bármit mond a pártvezetés, csak bólogat: beee kedveseeen terelsz lelkeeeem, megyeeek, merre vezeeetsz!
Mindenesetre azt tudomásul kell venni, hogy a fiatal ember nem szeret értekezleteken ülni, nem szereti folyvást Zseleznyák partizán beszámolóját hallgatni a nácik elleni harcról, a fiatal tele van igazságérzettel, tettvággyal, a fiatal nem dumálni, cselekedni akar.
Módot kell rá adni, és az se túl nagy baj, ha ők a mainál radikálisabbra veszik a műsort, ami persze nem jelenti azt, hogy ha találkoznak egy fideszessel, akkor azt le kell köpni.
De még a jó állapotban levő nyugdíjas is tenni szeretne valamit, és mindahányan szeretnének egy olyan közösséghez tartozni, mely valamilyen magasztos eszmét követ.
Mindenesetre unatkozni mindenki tud magában is, habár még ezt is jobb társaságban tenni.
Közösség kell, a közösségnek pedig vezetők, akik képesek összefogni a társaság tagjait.
Nem okvetlen kell túlbürokratizálni a dolgot, de a célokat pontosan és közérthetően meg kell jelölni, és az akciókat irányítani kell.
Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel ráérünk még, akkor téved, a közösségépítés az egyik legfáradságosabb és legidőigényesebb dolog, már, ha nem alkalmi csürhe összetereléséről van szó.
A kommunikációs forradalom idején nem igaz, hogy ne lehetne megtalálni azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel el lehet juttatni üzeneteinket a választókhoz, csak nem szabad tehetetlenül széttárni a kezünket.
Ami viszont kétségtelen, hogy a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meggyőzni viszont csak az tud, aki maga is hisz abban, amit mond, emellett felkészült is, mert a világ legszomorúbb dolga lenne, ha odamegy a jobberhez Tóbiás szent nevével az ajkán, de visszafelé már Viktorozgat.
Mindenesetre kisközösségek kellenek, a fiataloknak is, öregeknek is, kinek-kinek igényei szerint, de nem mereven elkülönülve, nem csak politizálva, de más közös programokkal is, - kell ennek a megszervezéséhez is érzék...
Ezekre a szervezetekre kell felépíteni a pártstruktúrát, nekik kell választani a közülük kikerülő vezetőket, mert a jelenlegi rendszer, melyben egy szűk kör oktrojálja rá akaratát egy szűkkörű tagságra, miközben tömegeket szeretnének maguk mellé állítani, láthatólag nem jött be.
Konkrétabban erről nem érdemes itt beszélni, mert - hacsak nem vadonatúj pártról van szó - akkor az adott állapotokhoz kell igazítani a módszereket.
Sajnos úgy néz ki, hogy sokan, akikben buzog az ambíció, de ilyen-olyan okok folytán nem tudtak karriert csinálni, a pártokban vélik felfedezni felvirágzásuk színterét.
Közülük meglehetősen kevesen értenek ahhoz, amit csinálnak, az olyan istenáldotta tehetségeket, mint egy szocialista vagy demokrata Kubatov pedig azonnal a víz alá nyomják - sok az eszkimó, kevés a fóka mostanában a baloldalon, többek között ezért is van annyi életképtelen párt a mi térfelünkön, mint Vukban a bolha...
Aki olvasta Asimov Alapítvány-trilógiáját, az emlékezhet rá, hogy a címadó Alapítványt azért hozták létre, hogy a káosz és pusztulás korát lerövidítsék.
Nem lenne baj egy ilyet létrehozni a demokratáknak sem.
Vajon ki lesz a magyar Hari Seldon?
:O)))
