APÁTIA, FÉLELEM, MERKEL
A szó az értelmező szótár szerint közöny, érdektelenség - a kislexikon szerint minden benyomás iránt való érzéketlenség; érzelmi közönyösség, mikor a lélek teng s a benyomások nem találnak benne kellő visszhangra.
Számos foglalkozás hordozza magában kialakulásának lehetőségét, de a politika is okozhatja, főleg akkor, ha az érdekérvényesítés ellehetetlenül, ha az állampolgár úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni az őt körülvevő világ negatívumai ellen.
Ha azt kell gondolnia, hogy ő tehetetlen báb, játékszere a nála nagyságrendekkel erősebb hatalmaknak, ha úgy érzi, hogy bármit tesz is, úgysem sikerülhet változtatnia a világ folyásán.
Az apátia általában nem a passzív természetű emberekre jellemző, hanem éppen azokra, akik a munkájukat, hivatásukat nagy elkötelezettséggel végzik, aktivitásuk meghaladja az átlagot, csak éppen rájönnek, hogy bármit tesznek is, eredmény nem mutatkozik.
Elfáradnak a kilátástalan harcban, és ez a fáradtság nem olyan, melyet ki lehetne pihenni, hanem egy állandósult állapot, mellyel az érintett nem tud mit kezdeni.
Azok, akik politikával foglalkoznak ilyen diktatúrával fenyegető időkben, könnyen áldozatul eshetnek ennek a lelkiállapotnak, amit nem is lehet nagyon csodálni.
Itt van például a magyar belpolitika, mely arról nevezetes, hogy az állam egy megalomániás szociopata kezébe került, egy bűnöző kezébe, aki a tetejébe még küldetéstudatos is, csak az a titok a társadalom előtt, hogy mi a küldetése, merthogy ami érzékelhető, abból csak a Horthy-rendszer feltámasztása jön ki, esetleg még Mussolini fasizmusának XXI. századi változata.
Aki demokrata, az az első perctől érzékelte, hogy a dolgok nem a demokrácia felé mennek, de illúziókba ringatta magát.
Azt képzelte, hogy rendben van, megválasztottuk, de a nép nem azt nézi majd, amit mond, hanem amiit csinál, és akkor majd felemeljük szavunk és világgá zavarjuk a despotát, aki ezt majd demokratikus módon tűri.
Hát tévedtünk, nem kicsit, nagyon.
Ott szaladgáltunk az utcákon, skandáltuk a jelszavakat, ezer és ezer okos, vagy okosnak gondolt cikket, posztot írtunk, már azzal is beértük volna, ha a Nemzet Elmebetege észbe kap és visszavesz az arcából, de ebben is tévedtünk.
Ez az ember csak megy előre, mint egy tank, melynek vezetője képtelen letérni az önmaga által kijelölt menetvonalról, mindent és mindenkit eltiporva, - csak akkor áll meg kis időre, ha valamiféle értéket lát, mert akkor kiszáll, ráfogja a pisztolyát a tulajdonosra, davaj csaszi, mondja, majd visszaül a harckocsiba és törtet tovább.
Senki és semmi el nem térítheti a céljától, mely gyanúm szerint maga a hatalom, az ő egyszemélyi hatalma, mely állandó gondoskodásra szorul.
Amit már megszerzett, azt védelmezni kell, amit meg nem, azt meg kell szerezni.
Őt nem kell szeretni, számára bőven elég, ha félnek tőle, márpedig - a fene se hitte volna - de az emberek félnek ettől a faluszéli kis suttyótól, akit egyébként a felcsúti kocsmában is pofánvágnának a megalázott és meglopott emberek, ha nem tartanának retorzióktól, melyek a megélhetés elvesztésétől a kocsi tetejéről leeső létráig terjedhetnek.
Ha erre gondolnak, nem sok harci kedvük marad, mert az élethez az eszmén kívül kenyér is kell, ezért aztán - miként őseik ezer és ezer alkalommal - megpróbálnak kiegyezni a hatalommal.
Megpróbálják sunyin kijátszani, nem fizetnek adót, a háta mögött kinyújtják rá a nyelvüket, de szembefordulásra nem képesek.
Beletörődnek.
A magyar társadalom arra viccbeli emberre emlékeztet, aki panaszkodott az orvosának, hogy mindig becsinál.
Az orvosa minden gyógyszer kipróbál, de a betegen semmi sem segít, míg csak egyszer a feldúlt beteg be nem szed egy marék nyugtatót.
Másnap eldicsekszik az orvosnak, hogy hogyan kezelte magát.
Az orvos kérdezi: akkor most már nem csinál be?
Dehogynem - mondja páciense mosolyogva - de kit érdekel?
A magyar társadalom is bevette a nyugtatóit.
Ismét csak ezeréves tradícióit használva a sok szerencsétlen egymást üti-veri, rugdalja, feljelent és bejelent, és minden módon igyekszik elnyerni a despota kegyét.
Akit ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hiszen ő csak azt figyeli, ki nem retteg tőle, mert azokat kell megtörni, azok a veszélyesek.
Azok pedig, akik nem félnek, egy idő után belefáradnak a harcba, mert összes egyéb bajaikra ráadásképpen ott vannak közöttük a despota megbízottai, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, hogyan kell egymással és a társadalom rettegő tagjaival szembefordítani ezeket az embereket.
Egy ötéves óvodás is tudja, hogy az óvoda rosszcsontját egyedül képtelen elverni, de ha öt-hat kislány összefog, akkor gond nélkül kékre-zöldre fegyelmezhetik, miközben az óvónéni elegánsan elfordul.
De ehhez össze kell fogni, és nem szükséges előtte hosszasan megvitatni azt, hogy mi lesz a Mackó-csoportból Bendegúz megrendszabályozása után, mert az eszmei-ideológiai munka alatt elmegy a bátorság, meg a harci kedv, meg összevesznek egymással a lányok, pedig Bendegúz megrendszabályozásához valamennyiük erejére szükség van.
Február másodikán érkezik Angela Merkel, a látogatás előkészítése kormányzati oldalról rendben van, Autógyárak segge kinyalva, RTL Klub adózása tisztába téve, volt menet közben egy-két nyalafinta nyilatkozat arról, hogy mit is nem gondolt úgy, ahogy mondta, ígérgetni meg mindig tudott a Mi Szerencsemalacunk (felcsúti csüngőhasú...)
A demokraták is készülnek a látogatásra, ismét rágják a kiszáradóban levő gittet, csesztetik egymást és gondosan odafigyelnek arra, hogy nehogy találkozzanak Merkellel, még bántaná a szemét a sok szakadt proli.
Ez sem a szegedi egyetem díszdoktori címének átadásán, sem máshol nem fordulhat elő, így hazamehet a jóasszony békével, abban a hitben, hogy alapvetően rend van, nem görögök ezek, de nem is ukránok...
Viktátor emlékszik, hogy neki is mennyire tetszett a ceremónia, amit garage sale-en vásárolt Bostonban...
A demokrácia apróbb hiányosságait meg majd korrigálják.
Közben Rasi már új programot készít elő évfolyamtársainak.
Jövőre már láthatják az új stadion körvonalait Budapesten, míg a régi stadionban liberálisok harcát lehet megtekinteni az oroszlánokkal - az oroszlánokat lándzsákkal kell biztatni az evésre...
Aztán TGM harcol a józan ész ellen, majd Tóbiás a karddal felfegyverzett Gyurcsány ellen - hálóval és szigonnyal.
Az esemény záróaktusaként keresztre feszítik az ötödik kerületi Önkormányzat fideszes portását, mellére tábla kerül: így járnak a korrupt köztisztviselők!
A nép pedig ujjongva élteti szigorú urát, Rasi a császári páholyban saját lábán állva pezsgőzik édesapjával, a fürjnyelv-pástétom után kacsóit Ókovács Szilveszter göndör fürtjeibe törli, miközben fülébe Habony autószerelő súgja a politikai tanácsokat: Vigyázzon a tetűre, Nagyhercegnő!
Rasi megnyugtatja - nem esik kár benne, majd hajat mos és Apa kitünteti!
Szorgos népünk pedig elandalodva figyeli őket és várja a megváltó megszállást.
Azért azok mégsem a mieink, nem?
:O)))
