Tulajdonképpen már azért is megérdemeljük, hogy megünnepeljenek minket, mert nélkülünk senki nem ünnepelhetné se az Anyák Napját, se a Valentin-napot.
Vasárnap volt a nap, melyet a világban máshol megünnepelnek, csak Magyarországon zárta el szinte mindenki a rádiót, mikor bemondták, hogy június harmadik vasárnapja az Apák Napja.
Jómagam nem panaszkodhatok, a kisfiam felköszöntött, igaz, nem kaptam tőle borvirágot, de belátom, a fokozatosság szép erény, majd jövőre talán...
Ellenben a társadalom magasról tesz erre az ünnepre.

Ezt mindenképpen helytelenítem, mert ha az anyák megérdemelnek egy jókívánságot, akkor az egyébként is hátrányos helyzetben levő apák is megérdemelnének ennyit.
Apának lenni semmivel sem könnyebb, mint anyának, csak éppen mi, férfiak nem fényezzük magunkat örökké, és nem sikoltozunk az aktus csúcspontján, mint a nők, mikor áldásos tevékenységünk eredményeképpen szülnek.
Lehet, mi is sikoltoznánk, ha a Viki három kilós lenne, de az Úr ezt bölcsen rendezte el, hiszem a genetikai kód feltekerése sem volt egyszerű, egyszerre egy nehézség pedig bőven elég.

Az utódnevelés nehézségeiből is kivesszük részünket, példát mutatunk fiainknak a férfiasan határozott viselkedésből, szerepmintát adunk a családi modellhez, emellett elviseljük a női terrort, mely a felelősségünkkel kapcsolatos örökös lelkiismeret-furdalási felszólításokban csucsorosodik ki.
Már régen letettünk az "apa olvas-anya főz" családmodellről, megtörten állunk a mosogató előtt és aggódva várjuk a percet, mikor párunk a hátunkra nézve elcsodálkozik, hogy hogyan is mehetett hozzá ehhez a feminin jelenséghez.
Majd elspekulál  a barnára napozott, kisportolt testű, a nőket nagykanállal evő Jóskáról a vevőkapcsolati osztályról - na, annak legalább van valami férfias jellege, holnap majd el is lejtek mellette...

Lehet ezek után csodálni, hogy életünk örök frusztráció, melyben szerepet játszik a család védelmének kötelezettsége, a fárasztó fajfenntartási kötelezettség, a kizárólagosság biztosítása párkapcsolatunkban, a hülye társadalmi elvárásoknak való megfelelés, ahelyett, hogy békésen elheveredhetnénk kedvenc sörösüvegünk mellett?
És ez még nem a vége, ezek a félagyú amerikaiak egyre újabb és újabb ötletekkel terhelnek, loholjunk virágért a nyálas Valentin-napjukra, nézzünk film helyett ostoba török meg mexikói sorozatokat, vigyük a gyerekeket edzésre, különórára vagy az önkormányzati segélyosztásra, sosincs vége a feladatoknak.
Ennek utána az ünneplés elég lanyha, ezt nem lehet eléggé helyteleníteni!

Büdös kölykök, meg ne próbáljatok jövőre is így viselkedni, nem sms-ben felköszönteni édesapátokat, hanem személyesen, aztán puszi jobbról, puszi balról, apró ajándék (sör-wiszki stb.) átadása és egy kedves mosoly, - hadd lássa az öreg, hogy tudjátok: a gyereknevelés nem egyszerű dolog, és hogy ti ilyen okos, ügyes, derék emberek lettetek, abban apátoknak is van kis része, minden női propaganda ellenére.

Június harmadik vasárnapja.
Meg ne próbáljátok elfelejteni!

:O)))