pupublogja

pupublogja

Akit a dakota ló megrúgott

Ez egy rövid poszt lesz, a tetejébe salátaposzt, tele zöldségekkel, meg egy kis borecettel...

Annyi érdekes dolog vesz körül bennünket, annyi érthetetlen, vagy legalábbis nehezen érthető dolog, hogy az ember azonnal belátja elméje véges természetét a végtelen világegyetemmel szemben, és letesz minden beképzeltségről, nagyravágyásról.

Számomra például maga a csoda, hogy valaki, akinek az egész élete a gátlástalan és határtalan agresszivitásról szól, meglepődjön azon, ha akcióit reakció követi.

Olyan ez, mintha valaki a ló seggét csipkedné, és utána meglepődne, hogy az amúgy kötélidegzetű jószág egy elegáns mozdulattal felrúgja.

Hogy aztán még odaáll adni a sértettet, ehhez meg már igazán pofa kell...

Különösen így van ez, ha az arányok hozzávetőleg a muraközi - kertitörpe arányokra emlékeztetnek erősen.
Hát mit gondolt ez a szerencsétlen zakkant, büntetlenül pofátlankodhat az idők végtelenségéig?

Ugyan.

Bár egy család tagjai vagyunk, ahol a sok gyerek között akad egy-két beilleszkedésre képtelen, ott azokat előbb-utóbb nevelni kezdik, elsősorban a szülők, aztán a legnagyobbak és a végén még az apraja is beléjük rúg egyet-kettőt. A probléma csak az, hogy mi fizetjük a gyógyterápia árát, hát nem lehet, hogy nekünk kellene a gyógyászati jellegű seggberúgásokat kiutalni?

Aztán itt van ez a körmendi eset is, ahol nem csak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló is. Ez is csodálatos, hiszen a legostobább jobber (széles mezőny, nagy harc a helyezésekért...) is azonnal átláthatja, hogy itt egyszerű hangulatkeltés folyik, a népet a menekültek ellen akarják hangolni egészen pontosan körülírható körök, akiknek ellenséget kell produkálniuk bármi áron.
Hiszen ez a habarcs, mikor a szarból várat akarnak építeni.

Nincs ellenség, nincs miért elviselni őket, ha van, akkor is csak azért, mert azt az erőt kommunikálják, ami tulajdonképpen nincs is. Csak a gyűlölet ereje van, melyet mesterségesen szítanak saját pozíciójuk megerősítése végett.

A legszomorúbb az egészben, hogy a Gyűlölködő úgy állítja maga mellé vazallusait, mint a bűnözők szokták a banda új tagjait: a kezébe nyomnak egy fegyvert és lelövetnek valakit, hogy így biztosítsák megingathatatlan hűségét. Persze pénzt is mellékelnek hozzá, de a lényeg mégiscsak az elköteleződés. Ha valaki a próbán elbukik, örülhet, ha az életét meg tudja őrizni.
Nem lennék a körmendi rendőrkapitány helyében...

Azt sem értem, ki akarja a neves úszóedzőt megölni.

Merthogy, ahogy maga az ügy is a semmiből lett a közbeszéd középpontjában álló mindent felülíró problémává, úgy most is a semmiből ereszkedett alá az áldozat, aki hónapokon át, mint halott, - egyes esetekben mint aki az eset miatt öngyilkosságot követett el - szerepelt.

Már éppen lecsengett volna az ügy, Kiss a süllyesztőben, megalázva, megbűnhődve, de tovább kell ütni, mert még él, még mozog!

A következő lépés várhatólag az lesz, mikor Gyárfásról kiderül, hogy ő is ott volt a lakásban, és egy dobbal verte a taktust, miközben az eszméletét vesztett áldozat belenézett a neves edző hideg, kék szemébe...

Az csak a baj, hogy aki ezt a művet vezényli, rossz ütemérzékkel teszi.

Egy ilyen műnek egyetlen ívet kell képezni, nem lehet közben ütemeken át csak cukroszsacskókkal csörömpölni, mert ez rontja a drámai hatást... Együttérzek az áldozattal, de együttérzek a hajdani elítélttel is, aki akaratán kívül azt kommunikálja, hogy nem érdemes tisztességes útra térni bűnelkövetés után, folytatni kell azt, amiért a büntetését kapta, hiszen úgyis mindegy...

Aztán azon is csodálkozom, hogy ki lehetett az, aki ahelyett, hogy az idősebb generációk létbiztonságának megteremtéséről gondoskodna, inkább az értük való felelősséget akarja sokszor éppen munkanélküli vagy közmunkás gyerekei nyakába akasztani. Leszámítva azt, hogy napjaink Magyarországán gyakoribb, hogy az idősebb generációk támogatják a fiatalabbakat, de talán mégsem az a megfelelő megoldás a nyugdíjrendszer csődjére, hogy törvénnyel kötelezzük a munkaképes korúakat idős szüleik eltartására.

A családról nem csak pofázni kellene, hanem olyan helyzetet illene teremteni, melyben mindenki saját jogán megélhet, és nem a gyerekek és unokák szájából kivett falattal kellene etetni azokat, akik esetleg egész életüket végigdolgozták értük.
Micsoda elképesztő morál az, amelyik embereket törvényileg hoz függésbe gyerekeiktől.  Micsoda erkölcsre vall, elvenni valakitől öregkorára a maradék kis büszkeségét is?

Természetesen az előrelátással nincs baj, ez a javaslat nyílt beismerése annak, hogy ez a társadalom lemondott az öregeiről, ami azért nagyon szomorú, mert ez, meg a gyerekekkel való bánásmód meghatározza egy társadalom minőségét.

Szóval, érdekes napokat élünk, de bátran nézünk a jövőbe, mint liba Semjén puskacsövébe. A libának van több esélye...

:O)))

2016.05.08 11:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.