pupublogja

pupublogja

AHOL RÁCSINÁLNAK A JOGNAK ASZTALÁRA

Ebben az országban minden megtörténhet, meg mindennek az ellenkezője is.

Itt nincsenek szilárd normák, ebben az országban a bűnözők úgy mozognak, mint vízisikló egy vödör – na, mondjuk így – samponban.

Ebben az országban megeshet az, hogy egy politikai bűnözésre szervezett banda agyonlövöldöz – fél Magyarországot bekóborolva – egy rakás cigányt, gyereket, felnőttet, nőt nem kímélve, felgyújtja házaikat, azzal a céllal, hogy lángbaborítsák Magyarországot.

Miután nagy keservesen elfogják őket, a vádban a közösség tagja elleni erőszak - a rasszista indíték - konkrétan nem szerepel.

Jóllehet az ügyész perbeszédében konkrétan taglalta a rasszista indítékot, vádat emiatt nem emelt az elkövetők ellen.

A vád előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés büntette, továbbá fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés büntette.

Bár praktikusan majdnem mindegy, ezekre rá fog rohadni a műanyaglakat így is – úgy is, de azért az ítélet szempontjából nem mellékes a vád finom cizellálgatása.

Merthogy a büntetőeljárás nem csak az ügyész, a bíróság és a vádlottak legbensőbb magánügye, hanem van itt még egy szereplő, melyet mostanában szeretnek figyelmen kívül hagyni, ez pedig a társadalom.

Ha valakit elítélnek valamiért, azzal a társadalom – és nem a bíróság, nem az ügyészség – rosszallását fejezik ki, egyúttal az ítélettel felhívják a társadalom valamennyi tagjának figyelmét arra, hogy a jogellenes cselekedetet a társadalom képviseletében eljáró államhatalmi szervek nem hagyják büntetlenül.

És ilyenkor nem árt felhívni a figyelmet arra is, hogy bár emberekre lövöldözni randa dolog, de még ennél is randább, ha valakire származása, vallása, politikai hovatartozása miatt lövöldözünk, dobunk Molotov-koktélt.

Ezt nem szabad elmismásolni, mert a társadalom mindig tagjai között tudhat egy kisebb rakás idiótát, küldetéstudatos elmebeteget, akiket akár még miniszterelnöknek is választhatnak azok, akik nem ismerik fel, vagy tévesen diagnosztizálják a tüneteket - ezeket figyelmeztetni kell arra, hogy hol a határa a meggyőződésükből adódó cselekedeteknek.

A konkrét büntetőeljárásról most ne is beszéljünk, legyen elég annyi, hogy onnantól kezdve, hogy megállapították a konkrét elkövetői kört, egy tegnap végzett jogász is bátran  magára húzhatná a bírói talárt, annyira egyszerű az ügy, - inkább az éveken keresztül történő elhúzásához, az érintett titkosszolgálati szál elvarrásához kell itt a szakmai ismeret, nem annyira az ítélethozatalhoz.

Akkor jutott ez az egész problémakör eszembe, mikor olvastam, hogy az árvíz elleni védekezés során azon a gátszakaszon, ahol Gyurcsány lapátolgatott békésen, megjelent a magát időnként betyárként identifikáló Budaházy György terrorista.

A főbetyár a nagy meglepetéstől alig-alig tudott beszólni Gyurcsánynak, de aztán – szerintem az ellene folyó (hány éve is?) büntetőeljárásnak köszönhetően a lapátját rendeltetésszerűen kezdte el használni, Gyurcsány meg fellélegezhetett.

Ha nincs a terrorcselekmények miatt folyó eljárás, akár járhatott volna úgy is, mint a renegát szocialista Bukfenc, akinek a feje nem csak kerekebb, de ütött-kopottabb is lett a betyárokkal való találkozás után, mint Révész Mártíriusz kobakja, mielőtt magára öltötte volna a hős ellenálló és a hadrakelt koton jelmezét.

Azt nagyon helyeslem, hogy Budaházy ott lapátolt a gáton, problémám is inkább csak azzal van, hogy nem a hős váci matrózok egyenruhájában tette, meg azzal, hogy ebben az országban szabadlábon flangálhatnak terroristák.

Nem, nem olyan elmebetegek, akik csak tervezgetnek, de a megvalósításig soha el nem jutnak, terrorizmusuk megáll a vécé, rosszabb esetben a konyha küszöbénél, Budaházy és bandája súlyosabb esetet képeznek, ők emberölésre alkalmas robbanószerkezeteket készítettek és alkalmaztak is szocialista és liberális politikusok ellen.

Hogy ne legyen kétség, hogy az egész attrakció kinek a tevékenységének egyenes következménye, megtették azt a szívességet, hogy kisded bombáikat futball-labdákba csomagolták, így aztán a góljaik valóban bombagólok voltak.

Ez így leírva vicces, de akinek az ajtajában robbant, az nem vihorászott, mint szűzlány, kit szexni visznek, hanem bizonyára összecsinálta a lába szárát és elkezdett azon gondolkodni, hogy polgári foglalkozása még használható állapotban maradt-e az évek során, melyeket a közösségért áldozott.

Budaházyt egyébként a Kúria bírója - aki véleményem szerint több joggal nevezheti magát a magyar neonácizmus szálláscsinálójának, mint bírónak - felmentette az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészítésének bűntette miatt ellene emelt vád alól, mivelhogy nem követett el semmiféle erőszakos dolgot, csak uszított és forradalmat akart kirobbantani – láthatólag szó szerint képzelve a dolgot.

Persze kihangsúlyozta, hogy ezt az esetet szigorúan el kell választani a terrorizmus miatt emelt vádtól, merthogy két különböző dologról van szó.

Még szerencse, hogy az ügyészség éppen most ünnepelte magát, vállonveregették egymást és a Fidesz vállalati jogásza (copyright by Harangozó Tamás) kitüntetéseket osztogatott, utána tea, tánc, aprósütemény.

Az ünnepségen arról nem esett szó, hogy a legutóbbi dicsőséges eset, miszerint az ügyészség úgy emelt vádat, hogy nem jelölte meg a vád tárgyát, mennyiben erősítette a jogállamról a társadalomban kialakult amúgy is kissé zilált képet.

Szóval jogállam vagyunk.

Vagy kisnyúl…

:O)))

2013.06.12 08:06

Ajánlott cikkek

Blogger


PuPu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.