A Szolidaritás ledöntötte Orbán Viktor szobrát.
Igaz, előtte elkészíttette hungarocellből, de ez a figura maradandóbb anyagot nem is érdemelt volna, a legmegfelelőbbet pedig közegészségügyi okokból nem lehetett alkalmazni, pedig azzal lett volna teljes a tartalom és a forma egysége…
Na, ki is tört a parasztgyalázat azonnal, a sok feldúlt jobboldali és a sok idióta, magát baloldalinak meghatározó politikus kórusban siránkozott, mintha az anyjukat pocsékolta volna meg a majdhogynem egyetlen akcióképes szervezet, lépcsőmosás közben.
Hogy Viktor népének nem tetszik a dolog, az természetes.
Azért nem tetszik, mert egyrészt nagyon találó, másrészt mert ez végre valami olyasmi volt, amit az ország többsége szóbeli kommentár nélkül is megért és nagy röhögések közepette azonnal azonosulni tud vele, és legfőképpen azért nem tetszik, mert oly fájdalmasan igaz: a szobor, - pontosabban a karikatúra - mely egy diktátor emlékét idézi, egy másik diktátorról szól.
Kettőjük között van fajsúlybeli különbség, melyet a felhasznált alapanyag pontosan meg is mutat, az egyik diktátor bronzszobra elsüllyedt a történelem pöcegödrében, a másik egyelőre még úszik a felszínen, de ezt azért könnyebb lecibálni a csizmájáról, mint ihletőjét.
Hogy a baloldalból élők mit forgatják a szemüket, azt nemigen lehet érteni, hacsaknem azért, mert megfizetik őket érte, merthogy ingyen nem lehetnek ekkora ökrök.
Olyan a szájuk, mint a kacsa segge (semmi személyes, Attila…) – állandóan jár, folyvást  pofázhatnékjuk van, pedig vannak helyzetek, amikor üdvözítőbb lenne hallgatni, nem azon erőlködni, hogy lerontsuk a szövetséges párt akciójának hatását - egyébként hazug frázisokkal.
Van itt szemforgatás ezerrel, olyanok tartanak illemtanórát, akik szakmányba fújják az orrukat az asztalterítőbe, olyanok papolnak erkölcsről, akiknek szavuk nem volt, amikor baloldali harcostársukat a csőcselék leköpte, megütötte.
Most siránkoznak, mert bántották Vikikét.
Ledöntötték a karikatúra karikatúráját.
Ezerszer nézegettem már gyanakodva Fodorra, mert úgy viselkedett, mintha a haverja küldte volna szétverni a liberális tábort, és ő rendre tett is azért, hogy ezt a gondolatot ne kelljen azonnal elvetnem.
Most ő is megszólalt, nekiállt méltatlankodni, hogy nadehátilyet, hát nem ledöntötték?!!!
És hogy jön ahhoz bárki is, hogy Sztálinhoz hasonlítsa Orbánt, merthogy Dzsugasvili azért mégiscsak diktátor volt, míg a Dzsuvásdilis ugyan nem jó felé viszi az országot, de azért nem diktátor – hogy akkor mi, ezt a kérdést nem cizellálta.
Mindenesetre, ha mond egy olyan dolgot, amit Orbán ma nem képes egyszemélyben eldönteni, akkor kisorsolok közte egy Sztálin – szobrot.
Merthogy Sztálin mennyi embert megölt, míg Orbán nem, de legalábbis nem tudunk róla, hálistennek.
Azért tegyük hozzá, hogy Sztálin nyakában nem volt ott egy külső erő, mely megakadályozta volna az öldöklésben, Orbán meg vagy öletne, ha módja lenne rá, vagy nem – mindenesetre meghirdetett elvei szerint az ellenfelet – ha mód nyílik rá – kukacoskodás nélkül meg kell ölni – ő ezt tanulta a politikából, mondá.
Namármost a tömeggyilkosságok verbális öléssel kezdődnek, Hitler is először szónokolt és aztán indultak meg az SA pribékjei, a zsidók ellen is verbális agresszió vezette be az Endlösungot, a fizikai megsemmisítést.
Orbán bizony diktátor, és a diktátor tettei a körülményektől függnek.
Rákosi számára kedveztek a körülmények, ki is végeztetett koncepciós perek ítéletei alapján a vádpontokban ártatlanokat, vagy joggal vádoltakat, akiknek kivégeztetése csak a megfélemlítést szolgálta.
Hát ma nem találkozunk koncepciós perekkel?
Dehogynem, hiszen a nagy port felvert ügyek közül még egyetlen sem végződött jogerős elmarasztaló ítélettel, Orbán csatlósai már csak elkeseredett utóvédharcokat folytatnak, hogy legalább egyetlen dologban elmarasztalhatónak mutassák a koncepciós eljárások vádlottjait.
Az is nagyon tetszett, mikor a szocialisták nagy szemforgatva kérték számon Bajnaiékon az előzetes tájékoztatás hiányát, mintha ez a két partner viszonyában oly szokatlan lenne.
Mintha szövetségesek lennének, pedig csak együttműködnek, ha éppen olyanjuk van, egyébként meg megy mindegyik a maga feje után.
Mondjuk, ez még egy ökrösfogatnál sem válik be - a közös járom igencsak komoly kényszer az együttműködésre, ezt még az ökrök is fel tudják mérni, meg azt is, hogy ha egymás ellen húznak, nem halad a szekér.
Védjük meg Viktort!
Ahhhh, mecsoda fennkölt gondolkodás, mecsoda fair play díjra érdemes törekvés, mecsoda erkölcsi fölény!
Mint a vadász a Nílus partján, aki nem lő a krokodilra, mert az még nem evett embert – a krokodil meg röhög – te leszel az első, hülye vadász – mondja - és kimászik a vízből.
A szobor egyébként jó volt, színvonalas, bronzból is megállna a lábán, míg le nem döntik.
Ez úton is gratulálok a művésznek, meg a Szolidaritásnak, mert olyat csináltak, amire a szocialisták négy év alatt egyszer sem voltak képesek: felkeltették a társadalom figyelmét egy politikai akcióval.
Lehet tőlük tanulni.

:O)))