Hát ott vagyunk végre egy valódi labdarúgó eseményen, annyi év után, oly sok megaláztatást elszenvedve.
Megvertek bennünket - mármint a magyar válogatottat - ezerszer, mint szódás a lovát, a kedvünk mégse ment el a játéktól, mert beláttuk, ha elmenne is, akkor is ezért kell lelkesednünk, ha beledöglünk is.

A Pocista álma kötelezi népét, nincs kibúvó, nincs vonakodás, lelkesedés van és mámor: ugye, hogy megérte a befektetett energiát!

Hogy mi lesz, ha esetleg az aranylábú fiúk nem szerepelnek megfelelően - belegondolni is borzasztó.

Grazban bemosakodva készül erre a - valljuk be - teljesen valószínűtlen eshetőségre a stáb. Professzor úr rettegve gondol a percre, mikor személyesen kell visszatuszkolnia felséges páciense kilógó nyelvét a szájába, és elhatározza, hogy csak megvalósítja régi álmát... Mármint, hogy a nyelvgyökre formás vitézkötéssel egy steril madzagot erősít, melyet átvezetve az emésztőrendszeren a természet által szinte erre a célra teremtett lyukon át kivezet a külvilágba,.

A madzag végét egy megfelelően kiképzett TEK-huszár kezébe adja, aki mikor észleli, hogy a Vezér szájából kilógó nyelve a térd vonala alá lóg, akkor egy kíméletes, de határozott mozdulattal meghúzza a madzagot és a nyelv egy cuppanással ismét a helyére kerül.

No, de ez még odébb van, egyelőre tele vagyunk optimizmussal, mint a liba kukoricával, merünk nagyot álmodni, és erre minden jogalapunk meg is van, hiszen a válogatott minden tagja saját stadionban készülhetne a diadalra, ha Nagyurunk így akarná.

Mert ha már így bekerültünk, hála a résztvevők számának emelésén (vajon mibe fájt ez az államkasszának?...), az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat meggyaláztassanak és kiessünk, mint a Puskás Akadémia az első osztályból, hiszen a fene se tudja, hogy ebben a mezőnyben akad-e egy Kisvárda?

Mindegy, a lényeg a részvétem, csak az a baj, hogy ezt a tornát minimálisan is meg kellene nyerni, hogy értelmet adjunk ennek az eszetlen ámokfutásnak, amelynek tanúi vagyunk itt, Észak-Balkán rónáin, ahol egyelőre még csak az akasztói stadion üres lelátóin tenyésző szamárkórókat görgeti maga előtt a friss tavaszi szél, de nemsokára akadnak majd ilyen helyek csőstől...

Magyarország legismertebb rádiója megkérdezte hallgatóit, hogy tudnak-e felhőtlenül drukkolni a labdarúgás magyarországi helyzetének ismeretében is a magyar csapatnak, hát erre nem kiderül, hogy nem?

És ebben nem a játékosok a hunyók, attól tartok.

Persze vannak infantilis lelkek, akik nem mondanak le gyermekkori álmaikról, és ha már Puskások nem tudnak lenni, hát maradandót akarnak alkotni a sportágban, hogy messzi évszázadokon át hirdessék a futballológusok Dicsőségünk magasztos nevét és nagyságát.

Ehhez képest, hogy villanyvonatja sem volt, szinte megkönnyebbülést okoz, -  vezesse a Felcsút Express vonalát akár Vlagyivosztokig is a kertel alján. Ameddig nem jut eszébe minden megállóhelyen egy stadiont építeni, addig nincs nagyobb baj.
Persze akinek az jut eszébe, hogy ez nem baj, csak tünet, annak is igaza van, hiszen még mindig jobb, ha ezzel foglalkozik a zsebhokin kívül, mintha hadat üzenne Amerikának, vagy útbaindítaná a magyar sereget Brüsszel bevételére...

Forrás: adidas.com

Szóval, az aranylábú gyerekek kint várják sorsukat, mi meg itthonról figyeljük az eseményeket és reménykedünk, hogy egy feldúlt arab nem veszi magára a robbanómellényt és nem indul el megölelni az Egyes Számú Célpontot, Miurunkat, a Kárpátok Törpeelefántját, kinek lépte alatt döng a föld...

És annak ellenére, hogy ezzel a focibuzulásával igennagyon belénk tette már az ideget, azért a fiúknak drukkolunk, kérjük az Urat, tegyen csodát, egyrészt változtassa borrá a Tiszát, másrészt meg ne essünk ki túl hamar, legyen valami kis értelme az értelmetlenségnek.

Ez a koma a legapróbb örömeinket is elveszi, a szórakozásainkat is elrontja, még szerencse, hogy a sört nem issza el előlünk, habár, ki tudja?

És hát, természetesen, csakazért is, hajrá magyarok!

:O)))