Tulajdonképpen az a szerencsénk, hogy a Nagy Nokiásdoboz nem látható.
Persze megfelelő perspektívából lehet látni, de innen, ahol mi élünk, momentán nem, annál is inkább nem, mert rajtunk van a fedele, márpedig ha egyszerre tudnánk kint is lenni, meg bent is lenni, akkor ebből jól meg is lehetne élni, sőt, felvirágoztathatnánk a nemzetgazdaságot.
Persze messzebbről a helyzet tisztán látszik, tulajdonképpen ezért is van az, hogy aki egy nyugati kultúrállamból érkezik, az megtömi a zsebét üveggyöngyökkel és spulnira tekert rézdróttal, aztán egy kis aprópénzen megveszi a döntéshozót, kilóra, mint a libát.
A skála széles, a paletta színes, miként az operában énekli Csocsoszan, vagy tán Mefisztó? – Eladóóóóó az egész világ - de Magyarország biztosan.
„Der Balkan beginne schon am Rennweg in Wien-Landstraße”, mondá Metternich herceg, de ebben azért nem volt teljesen igaza, mint ezt a Gripen-botrány óta tudjuk.
Pontosabban nem tudjuk, csak azt, hogy osztrák cseh és magyar politikusok között dobott szét egy vagyont az egyik repülőgépgyártó, bizonyítva azt, hogy felnőttünk az osztrákokhoz, ha másban nem is, de korrupcióban bizonyosan.
Hogy hadd rugózzak ezen egy kicsit - lassan már nem is az érdekelne, hogy a mi Lánglelkű Vezérünk mennyit szakított ezen a kis üzleten, hanem az még jobban, hogy balról ki nedvesíthette meg a csőrét, merthogy senki nem vitte túlzásba a történet forszírozását, elhalt szépen ez is, mint a többi.
Némi elégedettséggel tölthet el minket, hogy Magyarország mára már e területen is jobban teljesít, ugyanis ezidáig csak korrumpálhatók voltunk, de ennek ezennel vége!
Mostantól kezdve büszkén állhatunk a világ népei elé: beléptünk a vesztegetők nagy családjába, mostantól mi is korrumpálgatunk, ha annak szükségét látjuk!
És miután nagyjaink tudják, hogy ezidáig mennyit kellett fordítaniuk azoknak, akik el akartak érni valamit állami szinten az ő megvesztegetésükre, ezért aztán ismerik a tarifákat, - minisztériumi főosztályvezetőktől felfelé a befolyásos tanácsadókon keresztül egészen – ó, irgalom anyja, ne hagy el – a végrehajtó hatalom fejéig.
Persze óvatosan kell eljárni, mert még nem minden államban sikerült a viszonyokat zökkenőmentessé tenni, van még, ahol hordoz a dolog magában kis kockázatot!
Viszonylag egyszerű a magyar-azeri kapcsolatokban leboltolni egy balta jutányos áron történő értékesítését, hiszen Ilham Aliyev elnök országának egy-két olajkút diszkrét elajándékozása nem rengeti meg alapjaiban az államot, a magyar szürke evidenciás (merthogy evidencia, hogy kinek megy a fincsi java…) meg majd megoldja a többit, okosba.
Hogy aztán a MOL melyik azeri cégtől vesz évente párszázezer köbméter olajat vagy gázt, az már nem tartozik senkire, a MOL meg örüljön, ha szívességet tehet annak, aki az IMF hitel maradékából egy igencsak említésre méltó összeggel oldalbatámogatta.
Mindenesetre valahol hiba csúszhatott a számításokba, mert a horvát politikusok gyomrát megfeküdte saját nemzeti olajtársaságuk többségi tulajdonrészének a MOL kezére játszása, ezért aztán a kormányváltás után vádat emeltek volt miniszterelnökük ellen.
Sanadert azzal vádolják, hogy kormányfőként, 2008 és 2009 között összesen tízmillió euró kenőpénzt vett át a Moltól cserébe azért, hogy a magyarok irányítói jogokat kapjanak az INA olajcégben.
Az ügyben érintett a Videoton proszcénium-páholya is, hiszen a MOL- főnök ott szokott bokázni a Vezér közelében, de talál ott ismerőst, mást is, hiszen ott bazsalyog Csányi bankvezér is, aki mellesleg a MOL igazgatóságának alelnöke, szóval tulajdonképpen együtt van mindenki, aki ebben az ügyben számít.
Ezidáig mutogattuk az izmainkat, meg kihúztuk magunkat, de ez nem hatotta meg a horvátokat, akik már Jellasics korában elszemtelenedtek és azóta sem tanultak alázatot, így aztán nemzetközi elfogatóparancsot adattak ki a MOL elnök-vezérigazgatója ellen, akit a horvát hatóságok vesztegetéssel vádolnak.
Gyanútlan polgár azt képzelné, hogy a vesztegetésnél csak az bűnös, aki a pénzt vagy a vagyoni előnyt elfogadja, de ez nem így van – itt az is bűnös, aki veszteget.
Így aztán most Hernádi Zsolt komoly bajban van, vele együtt a magyar hatóságok és a magyar tahóságok - ez utóbbi akár a kormány beceneve is lehetne, - is, mert lépéskényszerben vannak, valamit tenni kell.
Emellett Hernádi viselkedése önmagában felér egy beismerő vallomással, és ma már ezt korrigálni sem nagyon lehet.
És még az is kérdéses, hogy a magyar törvények szerint egy külföldön elkövetett vesztegetés nem bűncselekmény-e, ezt még vizsgálgatniuk kellene a magyar ügyészeknek is, de persze azért álomvilágban nem élnék.
Mindenesetre Orbán farolna ki az ügyből ezerrel, elő kell készíteni az INA eladását, majd ennek részeként kihúzzák Hernádit a pácból, de hogy ebből az ügyből kifolyólag rengeteg arcot vesztett és pozíciója meg fog rendülni, az biztos.
Ez az ügy a hatalom csúcsait érinti, ehhez képest persze senkit nem nagyon érdekel, az ellenzék sem akarja kihasználni a benne rejlő propaganda-lehetőségeket, pedig van ám benne, rendesen.
De talán az az oka, hogy az emberek nem is nagyon értik, hogy mekkora üzletről van itt szó, micsoda gazdasági lehetőségeket és milyen egyéni gazdagodási lehetőségeket nyit meg egy szomszédos ország üzemanyag-forgalmazása fölötti ellenőrzés.
Nálunk a fantázia megáll a Nokiás-doboznál, meg a viszkis-doboznyi pénznél, ezeket még el tudja képzelni magyarember, de azt, hogy az egész országból egy nagy Nokiás-dobozt csináltak valakik, azt annyira nem.
Pedig ezek nem kicsiben játszanak, mellesleg a te pénzedből és a te vagyonodat is kockáztatva - nomeg az ország reputációját.
Rohadt nehéz lesz ezt az országot visszafordítani az Ázsia felé vezető útról Európa felé…

:O)))