Szeretett Vezérem!

Ötvenéves lettél, megetted már a kenyerünk javát.

Engedd meg, hogy ebből az alkalomból.

Magam és néped nevében.

Szívem egész melegével.

Mint fénykép szobám falán.

Felállva, hosszan és ütemesen tapsolva.

Ötven év alatt egyetlenegyszer sem hazudtál.

Talán csak akkor, amikor azt mondtad, hogy te még sohasem hazudtál.

A többi, tudjuk, nem érdekes. Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek.

Ezt is te mondtad, szeretett Vezérem.

Egyszer minden történet véget ér, a vezérek sorsa, hogy elbuknak. Mennek maguktól, mert belátják, hogy nincs tovább. Küldik őket, ha nem veszik időben észre, hogy vége.

Jönnek az újak, a trónkövetelők. Akik már most is szép számmal gyülekeznek az árnyékodban. Ugrásra készen várják, hogy veled, az örök és megbonthatatlan Vezérrel történjen valami.

Kósa? Lázár? Rogán? Ki lesz közülük a Nemzeti Együttműködés Brutusa?

Hangosan ki nem mondanák, amiről éjjel álmodoznak. Mocskos és perverz férfiálmaik a hatalomról szólnak, ami még a szexnél is izgatóbb.

Nem is igazi férfiember az, aki nem mer nagyot álmodni.

Egyikük sem államférfiúi alkat, de a Párt vezetőjének bármelyikük megteszi.

Hol van kőbe vésve, hogy egy párt vezetőjének államférfinek kell lennie?

Illene, meg jó is volna persze, de a politika nem így működik.

Talán éppen te mondtad Vezérem, de lehet, hogy valamelyik alkutyád, hogy a jófiúk elbuknak.

Csak mellékesen, és nem azért, hogy elkeserítselek: a rosszak hatalma sem tart örökké.

Szavamat ne felejtsem, 50. születésnapodon minden jót kívánok.

Lásd, mint fenn.