Most & Itt

Így csalják el október 2-án a népszavazást

Nemrégiben a Facebookon megkérdeztem barátaimat, ismerőseimet arról, hogy mi a teendő október 2-án. Mármint, hogy mit tegyenek azok, akik nem egyszerűen felesleges pénzkidobásnak tartják a „kötelező betelepítésről" szóló népszavazást, és nem is csupán kommunikációs trükknek, hanem nettó aljasságnak és gazemberségnek. Mi a jobb, kérdeztem tőlük, hogyan lehet a csalást minimalizálni: ha elmegyünk, és érvénytelenül szavazunk, vagy azzal teszünk jót, ha el sem megyünk, hanem ennél hasznosabb, kellemesebb, vagy éppen színvonalasabb programot választunk.

Az ábra a „Kézikönyv szavazatszámláló bizottságok részére az országos népszavazáshoz” című brosúra 37. oldalán található. Szerkesztette: Dr. Pálffy Ilona. Lektorálta: Dr. Pálffy Ilona.

A válaszok és az érvek megoszlottak. Valamivel többen voltak azok, akik azt válaszolták, hogy ne menjünk el szavazni, mert ezzel azt is kifejezzük, hogy ez a népszavazás a mi pénzünkön ugyan, de nem rólunk szól. Valamint, jelzés arra nézvést, hogy ezzel a kormánnyal még ilyen szinten sem vállalunk közösséget.

A másik „tábor" azt mondta, hogy érvénytelen szavazatot kell leadni, ha meg még szaftos rajzokkal is színesítjük a szavazólapot, az egyértelmű üzenet a kormánynak, hogy mit gondolunk erről az egészről. Akik az érvénytelen szavazás mellett érveltek, úgy gondolták, hogy így kisebb a csalás lehetősége. Azok után ugyanis, akik nem mennek el szavazni, ott maradnak az üres, kitöltetlen szavazólapok, amelyekkel a szavazás után a Fidesz által delegált szavazóköri tagok azt csinálnak, amit akarnak.

Tizenegyezer szavazókör van, és már korábban is lehetett tudni, hogy a demokratikus ellenzék parlamenti frakcióval rendelkező pártjainak nem lesz 11 ezer embere arra, hogy a szavazás tisztaságát ellenőrizze. (Mostanra kiderült: szavazókörök csak egyharmadában lesz nem kormánypárti delegált.)

A legérdekesebb az volt – már amennyiben ideillő az érdekes kifejezés - hogy kiindulási pontot, miszerint a kormány(párt) elcsalja, vagy megpróbálja elcsalni a népszavazást, egyetlen válaszoló sem kérdőjelezte meg. Mindenki „alapvetésnek tartotta", hogy megpróbálnak csalni, és a legtöbben abban is egyetértettek, hogy ez minden bizonnyal sikerül is nekik. Az az opció fel sem vetődött senkiben, hogy a kiindulás, vagyis, hogy „csalni fognak/próbálnak", megkérdőjelezhető lenne.

A helyzet azonban egy nappal ezelőtt gyökeresen megváltozott. Előbb a Facebookon, majd a tájékoztatással foglalkozó – vagyis, nem a kormányhoz közeli - újságokban és televíziókban is lehetett olvasni és látni, hogy a választási iroda vezetőjének ajánlására gyakorlatilag csalásra buzdítják a szavazókörök delegáltjait. Azt ajánlják nekik, hogy bizonyos esetekben a választó által bizonyosan érvénytelennek szánt szavazatot is fogadják el érvényesnek. Látszólag technikai kérdésről van szó, vagyis, hogy az ikszet alkotó két vonal hol metszi egymást – körön belül, vagy kívül -, ám valójában a szavazókörökben segédkezők megítélésén múlik, hogy mely szavazat érvényes, és melyik az, amelyik nem.

Akinek eddig kételyei lettek volna, mostanra az ő számára is kiderülhetett, hogy ezzel a népszavazásnak csúfolt szomorújátékkal nem szabad semmilyen közösséget vállalni.

Október 2-án, aki nem szeretné szembeköpni magát, maradjon otthon. (Jó idő esetén menjen el kirándulni.)

Most & Itt
2016.09.20 10:22

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.