Most & Itt

A Magyar Korrupt Párt nyerheti a 2018-as választást

Egy friss felmérés szerint a magyar emberek hatvan százaléka úgy gondolja, hogy Magyarországnak korrupt kormánya van. Más felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy amennyiben most vasárnap lenne a választás, a magyar emberek ismét a Fideszt választanák, mégpedig hozzávetőlegesen hatvan százalékos támogatottsággal.

Az nem állítható, hogy ugyanaz a hatvan százalék tartja korruptnak a Fidesz-kormányt, amely hatvan százalék rá szavazna, de matematikailag belátható, hogy a két halmaz között van átfedés.

Ebből az következik, hogy Magyarországon ma választási győzelemre egyedül egy velejéig romlott, fejétől a farkáig bűzlő, korrupt párt esélyes.

Ezt a történelmi igazságot felismerve bont zászlót a Magyar Korrupt Párt, amely hamarosan teljes vértezetében a választók elé tárja a programját. A Magyar Korrupt Párt (a továbbiakban: Párt) programja egyébként már most is készen van, csupán a helyesírási, valamint az értelemzavaró hibák kijavítása van hátra.

Addig is, míg a teljes programot a választók megismerhetik, egy kis ízelítő abból, hogy mire számítsanak azok, akik a Pártra kívánnak szavazni.

A Pártnak minden magyar állampolgár tagja lehet, aki elfogadja a Párt alapvetéseit és programját. Vagyis azt, hogy a Párt elsőrendű célja a lopás, közérthetőbb kifejezéssel a lenyúlás.

Ennek eszköze a családtagok, barátok és csókosok helyzetbe hozása, vagyis, jelentős mennyiségű állami, valamint európai uniós pénz megszerzése.

A Párt tagjai az általuk elsíbolt összegeket csakis és kizárólag saját gyarapodásukra fordíthatják. Közösség célokra költeni szigorúan tilos, így kell elérni, hogy a nemzet felemelkedése és az ország polgárai jólétének növelése csak a szlogenek szintjén valósulhasson meg.

A Párt tagjai vállalják, hogy miközben szavakban harcot hirdetnek a korrupció és a kirekesztés ellen, a valóságban csalnak, lopnak és hazudnak. (Amennyiben mindezek mellett marad még szabad kapacitásuk, akkor gyűlöletet keltenek más népek és népcsoportok ellen.)

A Párt tagjai kereszténynek vallják magukat, ami az ő értelmezésükben azt jelenti, hogy amit lehet, ellopnak, az elesetteket pedig nem gyámolítják, hanem beléjük rúgnak.

A Párt tagjai vállalják, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, és miniszterek, vagy államtitkárok lesznek belőlük, minden tőlük elvárható eszközzel segítik családjuk boldogulását, barátaik, csókosaik vagyonának növekedését.

A Párt tagjai kijelentik, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a demokratikus jogállam lebontásáért, Mindent elkövetnek, hogy Magyarországon csak olyan kérdésekben lehessen népszavazást tartani, amely a Párt örök és megbonthatatlan vezetőjének az érdekeit szolgálja.

A Párt tagjai ezen kívül vállalják, hogy gyermekeiket is a fenti szellemben nevelik. Ennek elsődleges célja, hogy a Párt uralkodása ne legyen tiszavirág életű, ezért a közjogi tisztségek atyáról fiúra, vagy, (ha ilyen örökös nincs) végső esetben lányra szállnak.

A Párt tagjai vállalják, hogy offshore cégeket alapítanak, anyagi javaikat átláthatatlan, az egyszerű polgárok számára felfoghatatlan céghálókba menekítik.

A Párt tagjai megvesztegethetők, sőt, bizonyos feltételek esetén kenőpénzzel történő megkísértésük kifejezetten ajánlatos. A vesztegetési pénzt csakis a Párt legfelsőbb szerve (A Kongresszus) által elfogadott címletekben, valamint az ugyancsak a Párt Elsőszámú Kedves Vezetője által ajánlott csomagolásban (ez idő tájt nejlonzacskóban) kell átadni.

Röviden ez a Párt programjának a gerince, amely, ha a Párt érdekei úgy kívánják, akár gyökeresen is megváltozhat. Hamarosan részletesebb, és még az eddiginél is őszintébb programmal jelentkezünk. Addig is arra kérünk mindenkit, hogy menjen el szavazni október 2-án. Szimpatizánsaink szabad kezet kapnak a szavazáskor. Elvárjuk tőlük, hogy legjobb belátásuk szerint, kizárólag a lelkiismeretükre hallgatva ikszeljék be a nem választ, ám még mielőtt ezt megteszik, imádkozzanak a menekültekért, hogy dögöljenek meg ott, ahol vannak.

Most & Itt
2016.09.05 11:00

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.