Hát, hogy egyik szavamat a másikba ne őccsem, azzal kezdeném ezt a mesét, mint az összes többit szokás: eccer vót, hol nem vót.

Volt egyszer egy nagyon öreg király. 53 éves is elmúlt már ez a király, mondták is a népek odalent a városban, hogy megette már a kenyerünk javát.

De most nem róla akarok mesélni, hanem arról, hogy ennek a királynak volt egy lánya. De mit is beszélek, nem egy lánya volt neki, hanem több. Csak hát most az egyikről akarok mesélni, úgyhogy töröm is a fejem, miként adjam elő, hogy korrekt legyek, meg számszakilag is rendben legyen a történet.

Ne szóljatok közbe gyerekek, megoldom én magam.

Ott folytatnám, hogy ez a Ráhel királykisasszonyka nem olyan volt, mint a korabeli hasonszőrűek. Nem léha módon élte az életét, mint azok, akik az ő korában csak dolgozni tudtak, tanulni, meg miegymás.

Ez a Ráhel királykisasszonyka egész álló nap a saját lábán állt. Fújhatott a szél, eshetett az eső, süthetett a nap hétágra, ő nem tágított, csak állt a saját lábán. Volt olyan is, hogy látástól vakolásig mást sem csinált, csak állt a saját lábán.

Próbáljátok ki gyerekek, vajon nektek sikerül-e?

Kötve hiszem.

Na, történt egyik nap, de lehet az is, hogy valamelyik másikon, az öregördög sem ismeri ki magát ezen a sok napon, hogy a Ráhel királykisasszonyka felkerekedett az ő férje urával egyetemben. Csomagoltattak maguknak útipoggyászt, és meg sem álltak egészen Bahreinig.

Messzi ország az a Bahrein, de a Ráhel királykisasszonyka még ezt a hosszú utazást is vállalta. Még a saját lábon állást is odahagyta egy időre, mert ő még ennél is többet akart adni a népének.

Az sem zavarta a Ráhel királykisasszonykát és a férje urát, hogy Bahreinben nem magyarul beszélnek, hanem bahreiniül. Sokkal jobban izgatta őket, hogy azok ottan tele vannak gázzal és olajjal.

Erről tárgyalt a Ráhel királykisasszonyka meg a férjeura a sejk urakkal. Köztük egy miniszterrel, meg egy főtitkárral. Volt egy nyakkendős is köztük, de ő magyar volt, főkonzulnak hívták.

Nem konzolnak, gyerekek, az nem a mesében, hanem az Xboxban van.

Sokáig nem tudott senki a látogatásról. Azért nem tudtak róla, mert titokban volt tartva. Ma ezt úgy mondanánk, hogy nem verték nagydobra.

Gazdasági együttműködésről tárgyaltak az ottani sejk urakkal a Ráhel királykisasszonykáék, és főleg arról, hogy miként lehetne azt fokozni.

Mindezt csak most tudtuk meg, mert az ottani helyi újságok lassan jutnak el Magyarországra. Ki az a tökkelütött hülye, ugye gyerekek, aki minálunk bahreini újságot járat?

De amikor végre valahára mégis megérkeztek az újságok, lett ám nagy csudálkozás idehaza! A Ráhel királykisasszonykát a bahreiniek a király feleségének írták le. Vagyis, szerintük már nem az öreg király a király, hanem a Ráhel királykisasszonyka férjeura.

Itt valami nem stimmel, ugye gyerekek, a magyaroknak senki nem mondta, hogy változás van az uralkodásban.

De rögvest utána jött egy másik újság, amelyik szépen a helyére tette a dolgot. A maga módján, tegyük hozzá. Ebben az újságban már királynak nevezték a Ráhel királykisasszonykát.

Na, megint tanultak valamit a magyarok. Az egyik az, hogy nem kell mindent elhinni, amit az újságok írnak. De ami még ennél is fontosabb: nálunk bárkiből bármi lehet. Mindenki a tarsolyában hordja a marsallbotot. Elég, ha sokat áll a saját lábán, máris kitárul előtte az összes létező lehetőség.

Eddig tartott a mese. Itt a vége, fuss el véle!