Boldog újévet az embereknek!
Újabban gyakran hallani az emberekről. A Fidesz legújabb-kori retorikájában szerepelnek ezek a sokunk számára ismerős kétlábú lények, előszeretettel...
Újabban gyakran hallani az emberekről. A Fidesz legújabb-kori retorikájában szerepelnek ezek a sokunk számára ismerős kétlábú lények, előszeretettel hivatkoznak rájuk. Korábban a polgár volt a hívó (hívő?) szó, most az ember. A Fidesz, mondják a legnagyobb ellenzéki pártban, nem köt szövetséget az emberek ellen. A Fidesz, jegyzik meg más alkalommal, nem tesz semmi olyat, ami nem az emberek érdekeit szolgálja.
A 2008-as év utolsó napján talán nem lenne fölösleges megtudni, hogy kik is ezek a sokat emlegetett emberek? Miféle lények lehetnek? Mindig itt éltek közöttünk, vagy csak mostanában érkeztek a Földre?
Első megközelítésben könnyű dolgunk van, elvileg ugyanis mindnyájan emberek vagyunk. Legjobb tudomásom szerint én magam is ember vagyok, Orbán Viktor is ember, Gyurcsány Ferenc is az, még Morvai Krisztina is ehhez a fajhoz tartozik.
Tényleg nem kellemetlenkedni akarok, így az év utolsó napján különösen nem. Sőt, éppen ellenkezőleg: minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy valamiféle visszanézés-fíling vegyen erőt rajtam, egyfajta felülemelkedettség a napi problémák felett. Hogy ne megosztója, hanem egyesítője legyek az embereknek, s akárcsak a mi köztársasági elnökünk, én is az emberekből álló nemzet egységének megteremtésén munkálkodjak.
Mindnyájunknak ez lenne a dolgunk, és akkor mi lehetnénk a világ legegységesebb nemzete. Még a ma legegységesebbnek gondolt nemzeteket is nevetve magunk mögé utasítanánk, leszorítanánk őket a dobogóról. Ipari-agrár-egységes nemzet volnánk, legfőbb exportcikkünk és bevételi forrásunk az egység lehetne. Az összetartás, az egymás iránti megértés, a türelem és a tolerancia.
Ha visszanézek az elmúlt évre, épp ezek hiányoztak leginkább a nemzetből. És nem utolsósorban a társadalmi szolidaritás. Hogy felismerjük, vannak közös, alapértékeink, amelykért - nemre, korra, felekezetre és világnézetre tekintet nélkül - ki kellene állnunk.
Ilyennek mondanám elsőként az ordas eszmék elleni fellépést. Nem kell szeretni Gyurcsány Ferencet, nem kell imádni Orbán Viktort ahhoz, hogy tudjuk: az emberekre, akikre mostanság oly nagy divat hivatkozni, nem leselkedik nagyobb veszély, mint az, ha megint az lesz, ami egyszer már volt. És aminek a veszélyét akkor még azok sem ismerték fel időben, akiknek érdekükben állt volna felismerni.
Igen a barna veszélyre gondolok. Nem mintha már itt ólálkodna a közvetlen közelünkben. Szó sincs ilyenről. Most még csak az fenyeget bennünket, hogy hagyjuk terjedni a barna mocskot, beletörődünk, hogy mindennapjaink részévé válik. Megtanulunk együtt élni vele, alkalmazkodni hozzá – észre sem vesszük, még hiányozni is fog. Talán nem kellene megvárni, amíg ez bekövetkezik. Külső segítségre nem, egyedül csak magunkra számíthatunk. Sem ember, sem isten nem segít bennünket ebben – a hamis proféták 2008-ban is álságosságokat papoltak.
A másik, ami az elmúlt évben hiányzott az életünkből, a változásokhoz való alkalmazkodás. Mi, emberek, az utóbbi évtizedekben túlságosan is hozzászoktunk ahhoz, ami van. Amíg nem nagyon muszáj, nem gondolkodunk, nem mozdulunk – úgy csinálunk mindent, ahogyan eddig csináltuk. Ahogyan felmenőink is csinálták. Ami nekik jó volt, az nem biztos, hogy számunkra is üdvözítő. Ingyen volt az egészségügyi ellátás, a tanulás - miközben tudjuk, hogy mint minden, ez is pénzbe került. 300 forintos vizitdíjért adtuk el jövőnket – egy fél doboz cigaretta áráért kótyavetyéltük el a lehetőségeinket
Leértékeltük magunkat, de még most sem vagyunk sokkal kevesebbek annál, mint amilyenek voltunk. Másokhoz képest meg még annyira sem. A hazai sajtó tele van a mi bajainkkal, sirámainkkal, keserűségeinkkel. Miközben tudjuk, hogy máshol sem fenékig tejföl az élet, sok országban még a miénkénél is nagyobb gondok vannak.
Igaz, nekünk a mi bajaink fájnak. Nem is ez a fő baj, de valahogyan túl kellene lépnünk ezen. Ötletekkel teli a padlás, mégis döglenek a libák. Mindenkinek vannak ötletei – közös elképzelésekből van hiány.
Reméljük, hogy 2009-ben ebből is több lesz. Kívánjunk egymásnak, azaz, az embereknek, boldog új évet! Békésebbet, mint amilyen a mögöttünk hagyott esztendő volt. Nyugalmasabbat, összetartóbbat. Emberibbet.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
A 2008-as év utolsó napján talán nem lenne fölösleges megtudni, hogy kik is ezek a sokat emlegetett emberek? Miféle lények lehetnek? Mindig itt éltek közöttünk, vagy csak mostanában érkeztek a Földre?
Első megközelítésben könnyű dolgunk van, elvileg ugyanis mindnyájan emberek vagyunk. Legjobb tudomásom szerint én magam is ember vagyok, Orbán Viktor is ember, Gyurcsány Ferenc is az, még Morvai Krisztina is ehhez a fajhoz tartozik.
Tényleg nem kellemetlenkedni akarok, így az év utolsó napján különösen nem. Sőt, éppen ellenkezőleg: minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy valamiféle visszanézés-fíling vegyen erőt rajtam, egyfajta felülemelkedettség a napi problémák felett. Hogy ne megosztója, hanem egyesítője legyek az embereknek, s akárcsak a mi köztársasági elnökünk, én is az emberekből álló nemzet egységének megteremtésén munkálkodjak.
Mindnyájunknak ez lenne a dolgunk, és akkor mi lehetnénk a világ legegységesebb nemzete. Még a ma legegységesebbnek gondolt nemzeteket is nevetve magunk mögé utasítanánk, leszorítanánk őket a dobogóról. Ipari-agrár-egységes nemzet volnánk, legfőbb exportcikkünk és bevételi forrásunk az egység lehetne. Az összetartás, az egymás iránti megértés, a türelem és a tolerancia.
Ha visszanézek az elmúlt évre, épp ezek hiányoztak leginkább a nemzetből. És nem utolsósorban a társadalmi szolidaritás. Hogy felismerjük, vannak közös, alapértékeink, amelykért - nemre, korra, felekezetre és világnézetre tekintet nélkül - ki kellene állnunk.
Ilyennek mondanám elsőként az ordas eszmék elleni fellépést. Nem kell szeretni Gyurcsány Ferencet, nem kell imádni Orbán Viktort ahhoz, hogy tudjuk: az emberekre, akikre mostanság oly nagy divat hivatkozni, nem leselkedik nagyobb veszély, mint az, ha megint az lesz, ami egyszer már volt. És aminek a veszélyét akkor még azok sem ismerték fel időben, akiknek érdekükben állt volna felismerni.
Igen a barna veszélyre gondolok. Nem mintha már itt ólálkodna a közvetlen közelünkben. Szó sincs ilyenről. Most még csak az fenyeget bennünket, hogy hagyjuk terjedni a barna mocskot, beletörődünk, hogy mindennapjaink részévé válik. Megtanulunk együtt élni vele, alkalmazkodni hozzá – észre sem vesszük, még hiányozni is fog. Talán nem kellene megvárni, amíg ez bekövetkezik. Külső segítségre nem, egyedül csak magunkra számíthatunk. Sem ember, sem isten nem segít bennünket ebben – a hamis proféták 2008-ban is álságosságokat papoltak.
A másik, ami az elmúlt évben hiányzott az életünkből, a változásokhoz való alkalmazkodás. Mi, emberek, az utóbbi évtizedekben túlságosan is hozzászoktunk ahhoz, ami van. Amíg nem nagyon muszáj, nem gondolkodunk, nem mozdulunk – úgy csinálunk mindent, ahogyan eddig csináltuk. Ahogyan felmenőink is csinálták. Ami nekik jó volt, az nem biztos, hogy számunkra is üdvözítő. Ingyen volt az egészségügyi ellátás, a tanulás - miközben tudjuk, hogy mint minden, ez is pénzbe került. 300 forintos vizitdíjért adtuk el jövőnket – egy fél doboz cigaretta áráért kótyavetyéltük el a lehetőségeinket
Leértékeltük magunkat, de még most sem vagyunk sokkal kevesebbek annál, mint amilyenek voltunk. Másokhoz képest meg még annyira sem. A hazai sajtó tele van a mi bajainkkal, sirámainkkal, keserűségeinkkel. Miközben tudjuk, hogy máshol sem fenékig tejföl az élet, sok országban még a miénkénél is nagyobb gondok vannak.
Igaz, nekünk a mi bajaink fájnak. Nem is ez a fő baj, de valahogyan túl kellene lépnünk ezen. Ötletekkel teli a padlás, mégis döglenek a libák. Mindenkinek vannak ötletei – közös elképzelésekből van hiány.
Reméljük, hogy 2009-ben ebből is több lesz. Kívánjunk egymásnak, azaz, az embereknek, boldog új évet! Békésebbet, mint amilyen a mögöttünk hagyott esztendő volt. Nyugalmasabbat, összetartóbbat. Emberibbet.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
