Most & Itt

2026

2026-ban még csak 75 éves leszek, ha szerencsém van, nem csak megélem ezt a kort, de bizonyos mértékű fizikai és szellem képességeim birtokában...

2026-ban még csak 75 éves leszek, ha szerencsém van, nem csak megélem ezt a kort, de bizonyos mértékű fizikai és szellem képességeim birtokában teszem mindezt. És nem csupán nekem lesz kerek ez az évforduló, rajtam kívül azoknak is okoz még valamennyi örömöt, akik hisznek Tamás Gáspár Miklós jóslatában. TGM a Népszabadságban ugyanis azt írta: 2026-ban jön majd valaki, aki megszorongatja Orbán Viktort.


Jó lenne hinni, hogy TGM-nek ezúttal nincs (sincs) igaza, s mindez már hamarabb bekövetkezik. De az élet, tudjuk, nem habostorta, még csak nem is kívánságműsor. A nagy és okos gondolkodók – TGM közéjük tartozik – többnyire csapnivaló jósnak bizonyulnak, de ezúttal lehet valami abban, amit ír: ha az folytatódik, ami most megy, akkor az örök és megbonthatatlan Kedves Vezető még sokáig uralkodik felettünk.

Jó lenne persze tudni, hogy valójában mi megy itten. Az van-e, aminek látszik, vagy mindez csak látszat, a valóság nem égi, inkább égő mása.

Mert ma leginkább az látszik, hogy a demokratikus pártok, amelyek szavazóik és szimpatizánsaik révén érdekeltek lennének Orbán Viktor rendszerének eltakarításában (autentikus helyről, Vona Gábortól jött a kifejezés, igaz, ő a szocialisták eltakarítására nyújtott békejobbikot a Fidesz felé), töketlenek és tehetetlenek, egyedül abban értenek egyet, hogy ami van, az nem jó és a pusztuláshoz vezet.

Minden másban vitatkoznak és veszekednek. Nem a nemzetre, hanem egymásra rontanak.

Bajnai Gordon Haza és Haladás alapítványa a sötét ló ebben a történetben. Normális ésszel az országnak az lenne jó, ha Bajnaiék alakíthatnának szakértői kormányt, benne az ország legjobb koponyáival, jobbról, balról - de még ennél is jobb lenne, ha kormányát a politikailag semleges hozzáértőkből válogatná össze. Bajnai a nyugodt erő - a szabadságharcnak álcázott gazdasági és ideológiai ámokfutás után egy kis csöndes építkezésre lenne szüksége az országnak.

Bajnaiék esélyeit rontja, hogy a jobboldali médiatúlsúlynak köszönhetően az országnak csupán az a része értesült a létezésükről, akik olvassák a baloldali sajtót, nézik az internetet. A többiek vagy nem is hallottak Bajnai alapítványáról, vagy csak olyan szövegkörnyezetben, hogy a „libás Bajnai” megint nem bír magával. (Hiába nyert tucatnyi pert Bajnai Gordon a Magyar Nemzet és hasonló, újságnak látszó objektumokkal szemben, hiába voltak kénytelenek helyreigazításokat közzétenni, a libázás újra és újra előjön.)

Gyurcsány sem tudja lemosni magáról Sukoró vádját. Még akkor sem, ha kiderült, hogy nem követett el bűncselekményt, s az sem kizárt, hogy majd egyszer az őt vádlókat fogják szembesíteni azzal, hogy megfosztották az országot egy több ezer főnek munkát adó, a gazdaság számára ezer milliárdokat hozó lehetőségtől.

Sokak szerint az LMP a mérleg nyelve, ám, az LMP-ről nem tudni, hogy mit is akarnak valójában. Valószínűleg ezt ők maguk sem tudják, lévén, több LMP létezik. De kettő biztosan: az egyik a Schiffer András nevéhez kötődő párt, amely a Jobbikkal is kellemesen kvaterkázik a parlamenti szünetben, Zagyva György Gyulával pedig más tekintetben is szívesen fotóztatja magát. És van a normálisabb LMP, Karácsony Gergely és Jávor Benedek pártja, mely azonban még mindig nem elég normális ahhoz, hogy ráébredjen: nagyobb a baj, mint gondolnánk. Árvíz és földcsuszamlás esetén félre kell tenni a finnyát, és mindenkivel együtt kell működni, akivel csak lehet.

Ráadásul mindkét LMP mögött ott vetül sötét árnyként Sólyom László, akiről köztudott, hogy az LMP mai elődei húzták elő a kalapból. A volt államfő, mostanában hiába mond tisztességes és vállalható mondatokat, ebből csak az látszik, hogy köztársasági elnökként mennyire tisztességtelen és vállalhatatlan volt. Mert ne mondja senki, hogy Sólyom úr, aki tanult ember, csak mostanság jött rá, hogy Orbán Viktor és csapata a demokrácia lebontásán munkálkodik. Lehetett ezt már látni korábban is, ám akkoriban Sólyom beszédesen hallgatott.

Tökölés tehát a köbön, Orbán és csapata röhög a markában, a listás Kubatov már várja, hogy mikor élesítheti adatbázisát, amellyel az előzetes regisztráció révén a Fideszhez hű szavazókat egytől egyig az urnához lökdösheti.

Én meg 2026-ot várom. Hogy TGM-nek ez egyszer talán igaza lesz. (És, hogy 75 évesen talán még én sem leszek annyira öreg, mint amilyennek érzem majd magam).

Most & Itt
2012.08.17 10:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.