Megrázó videó került elő a brüsszeli repülőtérről

A felvételt egy taxisofőr készítette pár perccel a robbantások után, a brüsszeli repülőtéren.
Francisco Izquierdo fia a reptér egyik kávézójában dolgozott, a robbanáskor is a terminálban tartózkodott. A férfi azonnal a keresésére indult, majd mikor látta a rettenetes állapotokat, telefonjával videót készített. Ekkor látott meg egy síró, vérrel borított kislányt, aki halott édesanyja ölében ült - írja a CNN.

A taxis elmondása szerint a rendőrök megkérték, hogy ne segítsen a kislánynak, ne vigye el, mert könnyebb lesz azonosítani, ha valóban édesanyjával volt.

A felvétel készítésekor a legtöbb túlélőt már kimenekítették. Viszonylag csönd van – a kislány sírásán kívül egy, a reptéren használatos elektromos autó szirénájának hangja hallatszik, és egy férfi kiabálását is lehet hallani, de őt nem látjuk. A törmelékek között holttestek után kutatnak.

Izquierdo fél órát töltött a helyszínen, többeknek segített. A fiát nem találta meg, de később feleségétől megtudta, hogy gyermeke sértetlenül megúszta a támadást, a robbanások után elhagyta a terminált és egy munkatársát vitte kórházba.

Kedden reggel több bomba is robbant a belga fővárosban: a reptéren két, egymást követő detonáció volt, a helyszínen 10 ember halt meg. A Maelbeek metróállomáson egy merénylő robbantotta fel magát, 21 holttestet hagyva hátra. A támadásokban további 270 ember megsérült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.