Vérben úszik a kabuli rendőrkapitányság

20 ember meghalt és legalább 29 megsebesült, amikor egy öngyilkos merénylő robbantott Kabulban egy rendőrkapitányság előtt.

"Három holttestet láttam a földön, körülöttem rengeteg sebesült, aztán megérkeztek a mentők, és elvitték az áldozatokat a helyszínről" – idézi a BBC az egyik szemtanút.

A merénylő a rendelkezésre álló információk szerint beállt a kapitányságra bejutni szándékozó, sorban álló emberek mellé, majd felrobbantotta magát. Az áldozatokkal kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot: egyes sajtóorgánumok azt írják, többségük rendőr, míg mások szerint főként civilek vesztették életüket.

A tálibok vállalták magukra a robbantást. Nem ez az első eset, hogy a rendvédelmi erőket veszik célba. Tavaly augusztusban egy a rendőrség egyenruháját viselő tálib merénylő robbantotta fel magát az akadémia bejárata előtt várakozó kadétok között. Néhány órával később két másik robbantás történt a repülőtértől északra elhelyezkedő Quasaba külvárosi részen, majd a felkelők az amerikai Camp Integrity nevű amerikai műveleti bázis ellen indultak.

Wilson Shoffner dandártábornok, az Afganisztánban állomásozó csapatok szóvivője úgy fogalmazott, a február 1-jei támadás "jól mutatja a táliboknak a jogállamiság, valamint azok iránt érzett megvetését, akik nap mint nap az afgán embereket védelmezik. A táliboknak nincs terve Afganisztán fejlesztésével kapcsolatban. Azzal, hogy épp azokat célozzák meg, akik afgán társaikat védelmezik, nem mozdítják elő a béke ügyét" – tette hozzá.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.