Vége a dalnak, inkább megszabadultak a félőrült magyargyűlölőtől

Kirúgták a román Szociáldemokrata Pártból (PSD) azt a képviselőt, aki tavaly ősszel előállt a hihetetlen összeesküvés-elmélettel, miszerint Budapesten tervelték ki a bukaresti klubtüzet, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától.
Ninel Peia azóta sem fogta vissza a fantáziáját. Legutóbb azt találta ki, hogy az Arges megyei, több halálos áldozattal járó csecsemőfertőzéseket valójában nem kólibaktérium, hanem a kötelező oltások okozzák. Ortodox fundamentalista blogok terjesztenek hasonló elméleteket.

A törvényhozó most vált annyira kényelmetlenné a PSD-nek, hogy a vezetés elszánta magát, és kitette a szűrét. „Nem tudom, mi az agendája Peia úrnak, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy nagyon különbözik a Szociáldemokrata Pártétól" – idézte Liviu Dragnea elnököt az alakulat közleménye. A kommüniké nem nevezi meg a kirúgás konkrét indokát, egyszerűen az utóbbi időszak állásfoglalásaira utal, amelyek eltérnek a párt irányvonalától és a jó ízléstől.

Peia, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akadémiájának a doktorandusza tavaly november végén azzal a hagymázas teóriával állt elő, hogy a 63 halálos áldozattal járó októberi klubtüzet „egy budapesti egyetem laboratóriumaiban" tervelték ki, hogy kiprovokálják a kormány bukását, „ellenforradalmat robbantsanak ki", és a zűrzavart kihasználva feldarabolják Romániát. Peia azt állította, hogy titkosszolgálati forrásokból értesült a tervről, amelynek részeként felgyújtották volna a belügyminisztériumot, a kormány és a parlament épületét, aminek „hasonló hatása lett volna, mint a Reichstag 1933-as leégésének", vagyis „véget vetett volna a román demokráciának".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.