Valaki letagadta a Down-szindrómás kisfiút

A thaiföldi béranya által világra hozott Gammy ügye hétfőn újra ellentmondásos részletekkel gazdagodott, miután a megbízó, egy ausztrál pár is megszólalt az ügyben.

A pár elmondta, nem is tudtak arról, hogy a béranya, a Pattaramon Csanbua nevű thaiföldi nő ikerterhességéből egy Gammy névre keresztelt Down-szindrómás kisfiú is született. Az állításuk szerint csupán az egészséges kislány létezéséről volt tudomásuk, és őt aztán haza is vitték. A 21 éves béranya azonban ennek az ellenkezőjét állítja.

Damir Sagolj / Reuters

„Az apa eljött a kórházba, hogy lássa a kislányt, de rá sem nézett Gammyre. Még a karjába sem vette" – nyilatkozta Pattaramon a Fairfox Mediának, aki most azt fontolgatja, hogy pert indít az ausztrál pár ellen. A béranya azt is elmondta, hogy amint a szülők tudomást szereztek arról, hogy az ikerpár egyik tagja beteg, felvetették az abortusz lehetőségét, ám a buddhista nő hallani sem akart erről.

A perth-i pár azonban mindent tagad, sőt, az elmondásuk szerint számos problémájuk akadt az ügyet intéző ügynökséggel. „Még azt sem tudtuk, hogy ki a béranya. Az egész rendkívül zavaros volt. A nyelvi akadályokról nem is beszélve" – panaszolták az ausztrál média előtt.

Elmondásuk szerint az egész procedúra „traumatikus" élmény volt, minden spórolt pénzüket erre költötték – 16 ezer ausztrál dollárt (3,4 millió forintot) –, ráadásul úgy tudják, hogy az ügynökség már nem is létezik.

Az ügy nemcsak a médiában, de politikai körökben is nagy vihart kavart. Tony Abbott ausztrál kormányfő „szomorú esetnek" nevezte a történteket, a bevándorlási miniszter irodája pedig közleményben tudatta, hogy jelenleg is vizsgálják, Gammy megkaphatja-e az ausztrál állampolgárságot. Ez azonban nem lesz könnyű, mivel a béranyaság jogi háttere igencsak zavaros. Ausztráliában tilos pénzt fizetni a béranyáknak, ám mivel kevesen vállalnak ilyesmit ingyen, számos pár külföldön keres magának alanyt.

Akárhogy is alakul Gammy sorsa, Pattaramon vállalta, hogy felneveli a veleszületett szívbetegséggel és tüdőfertőzéssel küzdő gyermeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.