USA: Orbán semmit nem adott hozzá a Nabucco-vitához

Nincs újdonság Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a Nabuccóval kapcsolatos kijelentésében, mert egy ideje már világos, hogy nem ez a csővezeték fog elsőnek megépülni a keletről Európába tervezett gázvezetékek közül – mondta Richard Morningstar, az amerikai külügyminisztérium eurázsiai energetikai ügyekben illetékes különmegbízottja csütörtökön Washingtonban.

Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben kijelentette, hogy „a Nabucco bajban van", és hogy a Mol kivonul a beruházásból. Orbán hozzátette, hogy a Nabucco Magyarország számára is fontos projekt, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.

„Ha figyelték, az elmúlt napokban nagy figyelmet kapott Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a kijelentése. A véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy ez egyáltalán nem hír, és semmit sem adott hozzá a vitához. Rég, legalább egy éve tudjuk ugyanis, hogy a 30 milliárd köbméter kapacitású Nabucco nem lesz az első (megépülő) csővezeték" – mondta Morningstar nagykövet egy, a transzatlanti energiabiztonsági együttműködésről a Johns Hopkins Egyetemen megrendezett konferencián. Már egy ideje mondjuk, hogy nem a Nabucco készül el elsőnek, nem áll rendelkezésre elegendő gáz a megépítéséhez – mondta az amerikai energiaügyi különmegbízott. „Támogatunk minden egyes javasolt alternatívát, legyen az a Délkelet-Európába irányuló gázvezeték, vagy a Nabucco csővezeték, vagy a transzadriai csővezeték. A lényeg az, hogy ezeken keresztül eljusson a gáz a sebezhető európai országokhoz, és hogy a vezetékek bővíthetők legyenek" – jelentette ki Morningstar.

Hogy az Egyesült Államok minden Európába irányuló csővezeték projektjét támogatja, megerősítette Daniel B. Poneman amerikai energiaügyi miniszterhelyettes is. A diplomata hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja a Déli áramlat földgázvezetéket, amely Közép-Ázsiából és a Kaukázusból szállítja majd a gázt Európába.

Minden csővezetéknél fontosabb azonban, hogy Európa milyen belső intézkedéseket tesz energiabiztonságának megteremtése érdekében, az elektromos és gázvezeték-hálózatok összekapcsolásáért, különösen Közép-Európában –mondta a diplomata.

Morningstar méltatta az a vezető szerepet, amelyet Magyarország az elmúlt években magára vállalt azzal, hogy megkezdte az energiavezetékek észak–déli irányú összekapcsolását, ami meghatározó abban, hogy biztosítsa az energiához való hozzáférést a meglévő rendszereken keresztül. Pozitív példaként említette a balti államok erőfeszítését is a közös európai folyékonygáz-fogadóállomás kiépítésére. Hangsúlyozta, hogy az energiaforrások diverzifikálása és azok számának növekedése fokozza az energiaellátás biztonságát.

A transzatlanti energiabiztonsági együttműködésről szóló nemzetközi konferenciát a Johns Hopkins Egytemnek a Simonyi András vezette Transzatlanti Kapcsolatok Központja rendezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.