Elhagyatott krematóriumban próbáltak megszabadulni a tetemektől

61 holttestre bukkantak péntekre virradóra a világhírű mexikói üdülőhely, Acapulco melletti autóút mentén, egy elhagyatott krematóriumban.

A környékbeliek értesítették a rendőrséget, hogy az egy éve leállított krematóriumból borzalmas bűz árad. Mint az El Universal internetes oldalán olvasható, a tetemeket már el is szállították azonosítás végett.

Acapulco Guerrero szövetségi államhoz tartozik, az üdülőhelytől mintegy 200 kilométerre fekszik Iguala, ahol tavaly szeptemberben 43 diák tűnt el. Az ügyben őrizetbe vett bűnözők szerint a kisváros rendőrsége adta át a tüntető diákokat a Guerreros Unidos nevű kartell tagjainak.

Iguala polgármestere és felesége az esetet követően elszökött, jó két héttel később fogta el őket a rendőrség Mexikóvárosban. A helyi sajtó szerint a feleség állt kapcsolatban, s kapott rendszeres kenőpénzt a bűnszervezettől. A kartell néhány tagjának vallomása szerint a fiatalokat Iguala közelében, Colula településnél elégették, s az elszenesedett tetemeket egy folyóba dobták. A nyomozás során eddig csak egyetlen diákot sikerült azonosítani a DNS-e alapján.

Péntek reggel a szövetségi rendőrség emberei kordonnal zárták körül az Acapulcóhoz közeli krematóriumot, ahová hamarosan magas rangú illetékesek érkeznek – közölte az Efe. A spanyol hírügynökség munkatársának értesülése szerint a holttestek közül csak egy fiatalkorú, a tetemeken nem találtak égési sérüléshez hasonló nyomot, amelyből az első feltételezések szerint arra lehet következtetni, hogy nem az eltűnt diákokról van szó.

Szeptember vége óta a diákok hozzátartozói és a mexikói közvélemény jelentős része is demonstrációkon követeli az igazságszolgáltatást, egyebek között a Guerrero állam, illetve a szövetségi kormányzat eseteleges felelőseinek elítélését.

Guerrero állam Mexikó egyik legszegényebb régiója, ahol viszont igen nagy a szervezett bűnözés jelenléte. Csütörtökön – még az újabb tömegsír hírét megelőzően – éppen az Acapulcóból a mexikói fővárosba vezető autópályán volt forgalomlassító és figyelemfelkeltő többezres tüntetés a diákok szüleinek részvételével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.