Terrordráma Kabulban

AK-47-esekkel felfegyverkezve támadtak a tálibok egy külföldiek által látogatott vendégházra az afgán fővárosban, Kabulban. A halottak számával kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot, rendőrségi források szerint 11-en vesztették életüket, köztük egy amerikai és egy indiai állampolgár.

Szerdán este néhány fegyveres támadt a Kabulban található vendégházra, ahol több külföldi vendég Altaf Husszein indiai előadóművész koncertjére volt hivatalos.

Szemtanúk szerint több indiai és török állampolgár volt a Park Palace vendégházban, és az afgán külügyminisztérium néhány hivatalnoka is jelen volt, amikor a fegyveresek behatoltak és túszul ejtették a bent lévőket. A túszdrámának a rendőrök vetettek véget csütörtökön hajnalban – írja a Guardian.

A halottak számával kapcsolatban ellentmondásos információk láttak napvilágot. A Guardian 5, a BBC pedig rendőrségi forrásokra hivatkozva 11 halottról számolt be. Az indiai külügyminisztérium egyik munkatársa az AFP-nek azt mondta, két indiai állampolgár vesztette életét a tűzharcban, egy ember eltűnt, három másikat pedig már biztonságba helyeztek. Az amerikai nagykövetség szóvivője, Monica Cummings közölte, hogy egy amerikai állampolgár is elhunyt.

Az MTI azt írja, a merénylők robbanószerkezetet erősítettek testükre, ám nem próbálták működésbe hozni azokat.

A rendőrség két fegyveressel is végzett, a támadás során pedig hatan megsebesültek.

A merényletet a tálib lázadók vállalták magukra. Zabihullah Mudusahid, az afganisztáni tálibok szóvivője e-mailben közölte: a külföldiek, különösen az amerikaiak miatt támadtak a vendégházra. 

A tálibok több hasonló akciót végrehajtottak már Afganisztánban. Tavaly januárban öngyilkos merényletet és lőfegyveres támadást intéztek egy libanoni étterem ellen, a 21 halálos áldozat között 13 külföldi volt, köztük kanadai, orosz és libanoni állampolgárok.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.