Európaiak is meghaltak egy kabuli étterem elleni támadásban

A tálib lázadók öngyilkos merényletet és lőfegyveres támadást követtek el péntek este Afganisztán fővárosában, egy szigorúan őrzött negyedben, egy külföldiek által is látogatott libanoni étteremben. Huszonegy embert megöltek, zömmel külföldieket - közölték a hatóságok.

A kabuli rendőrfőnök szombat reggel közölte, hogy a halálos áldozatok között 13 külföldi van: kanadai, orosz, libanoni és európai unióbeli, írta az MTI. Öt nő van az áldozatok között, négy külföldi és egy afgán - tette hozzá.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte, hogy a világszervezet négy civil tisztségviselője is a halottak között van, és mélységesen elítélte a támadást. Hasonlóképpen tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amelynek kabuli képviselője, a 60 éves libanoni Vábel Abdalláh halt meg a támadásban. Van egy brit állampolgárságú halálos áldozat is a londoni külügyminisztérium közlése szerint, valamint két kanadai az ottawai kormány közleménye szerint.

Az öngyilkos merénylő az étterem bejáratánál robbantotta fel magát, majd két társa a hátsó bejáraton, a konyhán keresztül hatolt be, és tüzet nyitott a vendégekre. A lövöldözés legalább húsz percig tartott. A biztonsági őrök végül a két életben maradt támadót lelőtték.

A merényletet egy szóvivőjük szerint a tálib lázadók követték el, és kimondottan a külföldiek ellen irányult. Mint Zabihulla Mudzsahid mondta, az áldozatok magas rangú német tisztségviselők. A berlini külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg, hogy akár egyetlen német állampolgár áldozatul esett volna a támadásnak.

Az étterem Kabul egy olyan kerületében van, amely fokozott védelmet élvez, mert sok külföldi követség van a környéken, és jó pár gazdag afgán is a városrészben lakik. Maga a vendéglátóhely még szigorúbban védett, csak több biztonsági kapun lehet bejutni, és kívülről nem látszik étteremnek, nincs rajta semmilyen felirat, és az utcafronton nincsenek ablakai.

A támadás sebesültjeit - legalább négyen vannak - egy kabuli katonai tábor kórházába szállították - közölték az afgán biztonsági erők.

Bár az utóbbi hónapokban az afgán fővárosban csökkent a lázadók támadásainak száma, a pénteki merénylettel feltehetőleg azt akarták érzékeltetni, hogy még mindig képesek a legszigorúbban őrzött területeken is támadásokat elkövetni.

A libanoni étterem közelében minden megrongálódott
A man smashes the windscreen of a damaged car, in order for him to be able to have a clear view when driving it away from the site of a suicide attack at a Lebanese restaurant in Kabul January 18, 2014. Up to 15 people, mostly foreigners, were killed on Friday when a suicide bomber blew himself up outside the popular Lebanese restaurant in the Afghanistan capital of Kabul, police said. Islamist Taliban insurgents claimed responsibility for the attack. REUTERS/Mohammad Ismail (AFGHANISTAN - Tags: CIVIL UNREST CRIME LAW)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.