Újabb ókori várost rombolt le az Iszlám Állam

Az iraki kormány jelentése szerint a szunnita szélsőséges szervezet tagjai a kétezer-hétszáz éves település, Khorsabad egy részét rombolták le. Az asszír város emberfejű, szárnyas bika szobrairól híres.

Az Iszlám Állam – mely irányítása alatt tartja Észak-Irak jelentős részét – a bagdadi kormány szerint most úgy száll szembe a világgal, hogy elpusztítják a történelmi értékeiket. A dzsihadisták Khorsabad lerombolása előtt több asszír várost kifosztottak és tönkretettek.

Valószínűleg ez a szobor is áldozatául esett az eszetlen rombolásnak
Valószínűleg ez a szobor is áldozatául esett az esztelen rombolásnak
Reuters

Az IS tagjai múlt héten porig rombolták Nimrúdot és kifosztották Hatrát, ezt megelőzően pedig az ókori Ninive városának (mai Moszul) múzeumában döntögettek szobrokat és végeztek óriási pusztítást.

Reutersnek nyilatkozó Qais Rasheed, az ország antikvitásaiért felelős megbízottja elmondta, hogy Khorsabad történelmi jelentőségű ókori falait lerombolták, és több templomot is megrongáltak a dzsihadisták. „Rablás folyt és rombolás" – mondta Rasheed, aki nem tudta megmondani, pontosan mekkora kár keletkezhetett a városban.

Az ENSZ elítélte az Iszlám Állam rombolását, és háborús bűncselekménynek, az emberiség közös öröksége elleni támadásnak minősítette azt, a nemzetközi felháborodás azonban nem tudta megfékezni a pusztítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.