Tör-zúz és gyújtogat a feldühödött nép Johannesburgban

Csütörtökön éjjel elérte a munkanélküliség egyre magasabb szintje miatt kirobbant erőszakhullám Johannesburgot is: a dühös tömeg külföldi tulajdonban lévő üzleteket fosztott ki, és felgyújtott egy kocsit és egy épületet.

A rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel próbálta visszaszorítani a fosztogató tömeget, és a machetével felfegyverkezett külföldieket, akik így próbálták védeni magukat. A többség, körülbelül kétszáz, Johannesburgban élő külföldi inkább a rendőrségeken keresett menedéket magának.

A bevándorlók szerint nem kapnak elég védelmet, így Johannesburgban is úgy döntöttek, felfegyverkezve várják a támadókat
A bevándorlók szerint nem kapnak elég védelmet, így Johannesburgban is úgy döntöttek, felfegyverkezve várják a támadókat
Siphiwe Sibeko / Reuters

A helyiek a sajtó munkatársait sem kímélik, egy a neve elhallgatását kérő fotóriporter a Reutersnek azt mondta, a dél-afrikaiak őt is megtámadták, elvették tőle a felszerelését is.

Az 50 millió lakosú országban nagyjából 5 millió külföldi állampolgár él. A dél-afrikaiak a külföldieket okolják a magas, 24 százalékos munkanélküliségi ráta miatt.

Az idegengyűlölet akkor hágott tetőfokára, amikor Goodwill Zwelithini zulu király beszédében távozásra szólította fel az országban élő külföldieket, mert szerinte a bevándorlók tehetnek az ország rossz gazdasági helyzetéről. Most, hogy a zavargásokban többen is életüket vesztették, a zulu uralkodó azt állítja, szavait félreértették.

A rendőrök a bevándorlók és a helyiek közé álltak egy tegnapi durbani tüntetésen
A rendőrök a bevándorlók és a helyiek közé álltak egy tegnapi durbani tüntetésen
Rogan Ward / Reuters

Jacob Zuma dél-afrikai elnök csütörtökön, a parlament előtti felszólalásában elítélte az erőszakot, mint mondta, semmiféle frusztráció vagy harag nem igazolja a külföldieket ért támadásokat és üzleteik kifosztását.

A március végén kezdődött erőszakhullám kísértetiesen hasonlít a 2008-as, külföldiek ellen irányuló támadássorozatra, amely során több mint hatvan ember vesztette életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.