Tömegsírt találtak a Boko Haram fellegvárában

Közel száz holttest hevert abban a tömegsírban, amelyet a Boko Haramtól visszafoglalt Damaszak városában találtak a csádi és nigeri egységek támogatásával behatoló nigériai katonák.

Az északkelet-nigériai Damaszakot szombaton sikerült visszafoglalni a szélsőséges iszlamista terrorszervezettől. A kegyetlenkedések első nyomai akkor tárultak fel, amikor felfedezték a város melletti tömegsírt. A BBC szerint legalább hetven, a száraz sivatagi levegőben mumifikálódott holttest hevert a híd alatt, de könnyen lehet, hogy ennél sokkal több az áldozatok száma.

Túlélők Damaszakban
Túlélők Damaszakban
Emmanuel Braun / Reuters

Az első vizsgálatok alapján úgy vélik, hogy a holttestek régóta hevertek a helyszínen - több áldozatnak elvágták a nyakát, egy embert pedig le is lefejeztek -, mert a a területen már kisarjadt a fű. A Guardian információi szerint vélhetően a hídon tartották a kivégzéseket, ahonnan aztán ledobták áldozataikat. Amikor az Iszlám Államnak hűséget fogadó nigériai dzsihadisták hónapokkal ezelőtt elfoglalták a Damaszakot, szinte minden városlakó elmenekült. Mintegy ötven ember maradt hátra, vélhetően az idősek és a betegek.

Nigériában egy hét múlva, március 28-án elnökválasztást tartanak, és ennek megfelelően az utóbbi hetekben egyre derűlátóbb hírek érkeznek a Boko Haram elleni harcról. Míg a sokat kritizált Goodluck Jonathan 2009 óta nem tudott mit kezdeni az iszlamistákkal, az utóbbi hetekben csádi, nigeri és kameruni segítséggel állítólag jelentősen sikerült kiszorítani Nigéria északkeleti részéről a Boko Haramot. Az év elején Belgium méretű területet irányított a szervezet, mostanra azonban a hadsereg szerint a húsz kormányzóságból csupán hármat tartanak irányításuk alatt. 

A vérengzés helyszíne
A vérengzés helyszíne
Emmanuel Braun / Reuters

A szoros választásoknak elébe néző Jonathan tegnap egy olyan kijelentést is megkockáztatott, hogy a Boko Haramot egy hónapon belül legyőzhetik. Ez egyébként egyértelmű üzenet a fő elnökválasztási riválisnak, Muhammadu Buharinak, aki egy katonai puccs után két éven át már vezette Nigériát a nyolcvanas években, és éppen a Boko Harammal szembeni gyengekezűséggel vádolja a jelenlegi államfőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.