Teljes színvallást ígér a Deutsche Telekom

A Vodafone után a német szolgáltató is nyilvánosságra hozza, hányszor kérték adatszolgáltatásra a világ országai.
A Deutsche Telekom vezérigazgatója (jobbra) a legmodernebb adatkábelt mutatja meg a német és a brit kormányfőnek
A Deutsche Telekom vezérigazgatója (jobbra) a legmodernebb adatkábelt mutatja meg a német és a brit kormányfőnek
Wolfgang Rattay / Reuters

Az erről szóló döntéssel a Deutsche Telekom (DT) azután állt elő, hogy a Vodafone kiadta a maga jelentését arról, a világ melyik országa hány alkalommal fordult hozzá adatokért vagy metaadatokért a hálózatain zajló telefonbeszélgetésekről és internetes kommunikációról. „A Deutsche Telekom eddig Németországra koncentrált. Most vizsgáljuk, hogy a leányvállalataink milyen mértékben – ha egyáltalán – adhatják közre ezeket az információkat. Valami olyasmit szeretnénk nyilvánosságra hozni, amit a Vodafone is" – idézte a Guardian a német szolgáltató bejelentését.

A Vodafone ugyan hivatalosan csak a telekommunikációs óriások hétvégi sanghaji csúcstalálkozóján áll elő a jelentéssel, de a lényeg már pénteken kiszivárgott belőle. Többek között az, hogy a magyar hatóságok a 2013 és 2014 áprilisa között eltelt egy év alatt 75 938 végzésben kértek adatokat vagy metaadatokat a szolgáltatótól. Hogy összesen hányat, az nem világos, mert egy végzésben több adatot is ki lehet kérni, a hetvenhatezerhez közelítő számban nem szerepelhetnek azok a végzések, amelyekben a nemzetbiztonságra hivatkozva a magyar titkosszolgálatok fordultak a Vodafone-hoz.

Magyarországon törvény tiltja, hogy a szolgáltatók nyilvánosságra hozzák azoknak a kéréseknek a számát, amelyekkel a titkosszolgálatok fordulnak hozzájuk a nemzetbiztonságot érintő kérdésekben. Nem szabad közölniük azt sem, hogy hány esetben kaptak lehallgatásra, a mobiltelefonos vagy internetes kommunikáció tartalmának átadására utasító végzést. Ez így van Albániában, Egyiptomban, Romániában, Katarban, Törökországban, Indiában, Dél-Afrikában és Máltán, Magyarországon pedig nyilvánvalóan a DT itteni érdekeltségére, a T-Mobile-ra is vonatkozik.

A Vodafone 29 országban működik. Közülük hatban a hatóságoknak a helyi törvények adnak lehetőséget közvetlenül csatlakozni a szolgáltató hálózatához, lehallgathatják és rögzíteni is tudják a telefonbeszélgetéseket. Azt, hogy melyik hat országról van szó, az ottani érdekeltségeit érő retorzióktól félve a Vodafone nem közölte.

A Deutsche Telekom ugyan nem akkora, mint a négyszázmillió előfizetőt magáénak tudó Vodafone, de 14 országban – köztük az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Magyarországon – neki is 140 millió kliense van. Ami a metaadatok átadására utasító végzések számát illeti, Magyarországon valószínűleg simán veri a Vodafone-t. Tavalyi adatok szerint a T-Mobile a teljes ügyfélszám 46,20 százalékával a piacvezető mobilszolgáltató hazánkban.

A DT május elején állt elő a Németországról szóló jelentéssel. Eszerint csak internetes kommunikációval kapcsolatos végzésből több mint 436 ezret kapott, több mint 946 ezer esetben pedig szerzői jogsértések gyanúja miatt keresték meg a céget.

Az egyébként enyhén szólva nem meglepő, hogy a DT a Vodafone nyomába akar szegődni. Ahogy az Edward Snowden által tavaly kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyelési és lehallgatási programjainak az egyik nagy áldozata Németország, illetve személyesen Angela Merkel német kancellár volt, akinek a mobiltelefonját több mint tíz éven át, 2002 és 2013 között hallgatták le az amerikaiak.

A szolgáltatók hétvégi sanghaji csúcsának a nagy kérdése, hogy hányan lesznek hajlandóak fellépni az ezután rendszeres jelentéseket ígérő Vodafone és a DT mellé. Főleg azért, mert több szolgáltató állami tulajdonban van – így az a francia Orange is, amelynek a hálózatain az NSA-dossziék tanúsága szerint a külföldi hírszerzés, a DGSE gyakorlatilag szabad kezet kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.