Besokallt a kanadai külügyminiszter

Várhatóan kedden lemond John Baird kanadai külügyminiszter.

A tárcavezetőhöz közel álló meg nem nevezett forrás szerint John Baird most érezte idejét annak, hogy távozzon. Baird a kanadai kormányfői hivatallal kialakult feszült viszony miatt távozhat.

A 45 éves Baird a konzervatív miniszterelnök, Stephen Harper egyik legmegbízhatóbb és leghűségesebb minisztere. Az előző Harper-kormányban a parlament elnöke volt, illetve környezetvédelmi és közlekedési miniszterként is dolgozott. Többször volt a kormányfő feleségének kísérője, amikor ő éppen nem ért rá. De korábban Ontario tartomány kormányázásában is szerepet vállalt.

Az egyik forrás szerint Baird teljesen felhagy a politizálással, nem kíván tagja lenni az idén októberben felálló új képviselő-testületnek sem.

Az AP hírügynökség megemlíti, hogy a miniszter komoly diplomáciai múlttal rendelkezik. Rengeteget utazott, és erős támogatója volt Izraelnek. Amikor januárban Ciszjordániába utazott, a palesztin tüntetők tojással és cipőkkel dobálták meg konvoját.

A politikus 2009-ben diplomáciai botrányt okozott, amikor az egyik barátjának azt írta egy üzenetben: "Thatcher meghalt". Az üzenetváltás kiszivárgott, és a kanadai kormány kapcsolatba lépett Nagy-Britanniával, hogy meggyőződjön róla, Margaret Thatcher valóban elhunyt. Hamar kiderült azonban, hogy a külügyér nem a Vasladyről írt, hanem Thatcher cicájáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.