Talán sosem kapják el a kölni támadókat

Elképzelhető, hogy soha nem kapják el a szilveszter éjszaka Köln belvárosában nőket zaklató férfiak többségét – ismerte be szerdán a német város rendőrfőkapitánya.

A köztéri kamerák felvételei nem elég tiszták ahhoz, hogy világosan látszódjanak rajtuk a szexuális zaklatások. Csupán néhány rablás kivehető, de ez minden – nyilatkozta a BBC-nek Juergen Mathies, akit a szilveszteri atrocitások után neveztek ki. A korábbi rendőrfőkapitánytól azért vált meg a városvezetés, mert nem kezelte megfelelően a helyzetet: nem hívott erősítést, és nem kommunikálta megfelelően a történteket.

Kölnben szilveszter éjszaka mintegy ezer észak-afrikai és arab származású férfi gyűlt össze a belvárosban, s kisebb csoportokban zaklattak nőket – áll a hivatalos jelentésben. Az újév első napjaiban több mint 500 panaszt regisztrált a rendőrség, ezek negyven százaléka szexuális zaklatásról szólt. A sajtóban több nő is azt állította, hogy erőszak áldozata lett. Mathies azonban hozzátette, hogy eddig csupán egy embert tartóztattak le szexuális zaklatás gyanújával.

A rendőrfőkapitány állítása szerint eddig 75 gyanúsítottat sikerült azonosítania a hatóságoknak, többségük menedékkérő volt, vagy illegálisan érkezett Németországba Észak-Afrikából. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.