Szijjártó felajánlotta segítségét Tunéziának

Magyarország kész segítséget nyújtani Tunéziának a terrortámadás után, amennyiben az országnak szüksége van erre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a TV2 Mokka című műsorában.

A tárcavezető kifejtette: csütörtökön utasította a nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkárt, egyeztessen az észak-afrikai ország budapesti nagykövetével, hogy milyen konkrét segítségre van szükségük. Köszönettel vették a magyar felajánlást, és ha igénybe vennék a segítséget, azt jelezni fogják - közölte.

Kijelentette: folyamatosan figyelemmel kísérik a tunéziai fejleményeket, és egyeztetnek az ottani magyar nagykövetséggel és a budapesti tunéziai nagykövetséggel is.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az a brutalitás, amely a Közel-Keleten, valamint egy-egy európai fővárosban is előfordult, és az, hogy az Észak-Afrikában korábban békésnek számító országok fenyegetettsége is megnőtt, azt mutatja, hogy általános támadás érte azt az értékrendszert, amelyhez Magyarország is tartozik, ezért kötelessége, hogy részt vegyen e támadás visszaverésében. Ennek a kötelezettségnek nem szóban kell megfelelni, hanem valós döntésekkel és tettekkel - magyarázta.

Líbiában képezték ki a tuniszi merénylőket

A tunéziai terrortámadás két elkövetője Líbiában kapott fegyveres kiképzést a dzsihadisták egyik táborában – közölte a tuniszi kormány csütörtökön.

A szerdai, Bardo Múzeum elleni merényletben huszonhárman vesztették életüket, köztük húsz külföldi turista.

A hatóságok csütörtökön kilenc embert tartóztattak le, akiknek közük lehet a támadáshoz, melyet az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoport vállalt magára.

Mint mondta, Magyarország már eddig is küldött humanitárius segítséget és hadianyagokat, de katonák küldésével kellene megnövelnie a jelenlétét. Magyarország a 17. ország lenne a koalícióban, amely így tesz - jegyezte meg.

A miniszter kiemelte: méltatlan, hogy az ellenzék egy ilyen jelentős döntés esetében belpolitikai vitát próbál kreálni. A parlamentben frakcióval nem rendelkező pártok, független képviselők közül többen jelezték, hogy készen állnak a kormány javaslatának támogatására, a liberálisok támogatnák a kezdeményezést, és a Demokratikus Koalíció is fontolgatja ezt - közölte. Pénteken az Együtt két képviselőjével egyeztet a kérdésről.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Colleen Bell amerikai nagykövet megbeszélésén is az esetleges magyar szerepvállalás volt a legfontosabb téma. Az Egyesült Államok és az Európai Unió több tagállama is nagyrabecsüléssel tekint erre a magyar szándékra - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.