Szelfizett főnöke levágott fejével a merénylő

Szombat este elkezdett beszélni a nyomozóknak az a 35 éves, három gyerekes lyoni férfi, aki péntek délelőtt lefejezte főnökét és robbantott egy gyártelepen Franciaországban. A nyomozás kiderítette, Yassin Salhi lefotózta magát áldozata fejével és egy kanadai telefonszámra el is küldte a képet a WhatsApp alkalmazáson keresztül – írja a BBC hírportálja.

A nyomozóknak még nem sikerült kiderítenie, hogy Sahil kinek akarta megmutatni az áldozat, Herve Cornara levágott fejét, a hívott szám ugyanis csak továbbításra szolgál. Kanada tegnap bejelentette, hogy együttműködik a francia hatóságokkal a címzett személyazonosságának kiderítése érdekében.

Yassin Salhi korábban már állt megfigyelés alatt, de nem bizonyosodott be, hogy kapcsolatban állna iszlamista fegyveres csoportokkal. A pénteki merénylet elkövetésének módja azonban kísértetiese hasonlít az Iszlám Állam módszereihez és letartóztatása után Salhi állítólag azt mondta, a szélsőséges dzsihádista csoport nevében követte el tettét.

Az továbbra sem tisztázott, hogy a fuvarozó cég vezetője, aki a merénylő főnöke volt, mikor halt meg, ahogy az sem, hogy miért végzett éppen vele Salhi. Az 54 éves áldozat levágott fejét az amerikai tulajdonú Air Products vállalat gyártelepének kerítésére tűzve találták meg, iszlamista zászlók mellett.

A nyomozás korai szakaszából már kiderült, hogy az elkövetőt ismerték a telepen, ahová rendszeresen szállított, ezért engedték be. Salhinál több robbanószerkezet is volt és azokat egy hangárban, gázpalackok közé hajtva idézet elő robbanást. A detonációban senki sem sérült meg, ezt látva az elkövető gázpalackokat kezdett el kinyitni. A tűzoltók fogták el.

A legkorábbi hírek szerint a férfinak volt egy társa is, de ezt a hatóságok később cáfolták. Yassin Salhinak még pénteken őrizetbe vették a feleségét, a nővérét és annak egy férfi ismerősét, fivére pedig önként feladta magát. A családtagok és ismerősök azt mondták a rendőröknek, nem tudnak róla, hogy Salhinak kapcsolata lenne szélsőséges iszlamista csoportokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.