Száznegyven felett a légikatasztrófa áldozatainak száma

Az indonéz légierő egyik gépe 122 emberrel a fedélzetén lakóépületekre zuhant a Szumátra szigetén található Medanban. Az indonéz hatóságok szerint a halálos áldozatok száma szerdára 141-re emelkedett.

Továbbra is tartanak a mentési munkálatok Szumátrán, miután kedden az indonéz légierő C–130 Hercules teherszállító repülőgép lakóépületekre és egy hotelre zuhant néhány perccel a felszállás után. A gépen 110 utas és tizenkét fős személyzet utazott, akik közül mindannyian életüket vesztették. A fedélzeten utazott a légierőnél szolgáló néhány katona családja is.

A légikatasztrófa halálos áldozatainak száma szerdán 141 főre emelkedett, ami azt jelzi, hogy páran a földfelszínen, az összedőlt épületekben vesztették életüket.

BBC szerint már vizsgálják, hogy mi okozhatta a zuhanást, de a légierő már több szabálytalanságot is talált az esettel kapcsolatban. A repülőgép személyzetén vélhetőleg fizetős utasok voltak, amely nem engedélyezett.

CNN-nek Agus Supriatna, a légierő vezérkari főnöke elmondta, a pilóta technikai problémákra hivatkozva a felszállás után engedélyt kért a közeli bázisra való visszatérésre, majd két perccel később, a bázistól mintegy 5 kilométerre zuhant le. Supriatna hozzátette, hogy a balesetet valószínűleg hajtóműhiba okozhatta, de továbbra is vizsgálják a zuhanás pontos okait.

Tíz éven belül ez a második eset, hogy Medanban lezuhan egy repülőgép. 2005 szeptemberében az indonéziai Mandala Airlines Boeing 737-es utasszállítója zuhant a város egyik lakóövezetére. Akkor 143-an haltak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.