Mitt Romney, a republikánus párt volt elnökjelöltje tavaly a második, Barack Obamával folytatott tévévita során is megtanulhatta, milyen érzékeny az amerikai politikai élet és a közvélemény a nőkkel kapcsolatos dehonesztáló megjegyzésekre. Arról beszélt, hogy amikor kormányzóként nőket is szeretett volna a csapatába, felszólította a munkatársait, hogy keressenek a feladatokra megfelelő női jelölteket.

Ekkor, mint mondta, „nőkkel teli mappákat” hoztak neki. Az esélyegyenlőség iránti elkötelezettségét bizonyítani hivatott mondat visszaütött, még vége sem volt a vitának, az internet máris teli volt az emiatt felháborodott, vagy ezen gyúnyolódó fotókkal, cikkekkel és viccekkel.

Az amerikai politikai életben sem ritkák a szexista megnyilvánulások, ám az ingerküszöb alacsony, nagyon hamar botrányt vált ki egy politikus, aki nem tartja tiszteletben az Egyesült Államokban nagyon fontosnak tartott politikai korrektséget ezen a téren. A nők elvárják a tiszteletet és az egyenlő bánásmódot, főleg a politikai életben – beszédes, hogy sokan nem szeretik, és nem is szokás, hogy a nőket a férfiak előreengedik az ajtóban.

Persze a „bakik” gyakoriak. Emlékezetes, amikor Barbara Boxer szenátor egy kongresszusi meghallgatáson rendreutasította Michael Walsh dandártábornokot, hogy ne „asszonyomnak” szólítsa, hanem „szenátornak”, mint férfitársait. „Nem nagy ügy, csak sokat dolgoztam ezért a címért, értékelném, ha használná” – mondta Boxer. Az is beszédes, hogy ezután maga Boxer is sok támadást kapott – amiért „kioktatott” egy tábornokot.

Ariel Sharon egykori izraeli miniszterelnök azzal keltett nagy médiavisszhangot több mint tíz évvel ezelőtt, hogy kiderült, izraeli riportereknek azt mondta: nehezen tudott koncentrálni a találkozójára az amerikai külügyminiszterrel, Condoleezza Rice-szal, mert tárgyalópartnerének olyan csinos lábai vannak. Ez a kijelentés amerikai politikus szájából biztosan nem hangozhatott volna el – vagy ha igen, karrierje súlyos károkat szenvedett volna el.