Politikaiból katonai fázisba lépett az orosz-ukrán konfliktus

Az ukrán kormány bejelentése szerint egy ukrán tiszt meghalt, miután orosz csapatok megtámadtak egy katonai támaszpontot a Krím félszigeten. Hozzátették, hogy a szimferopoli támaszponton tartózkodó ukrán haderő tagjait letartóztatták, irataikat, fegyvereiket és pénzüket elkobozták. 

Az ukrán védelmi minisztérium az esti órákban úgy nyilatkozott, hogy az ukrán tisztet akkor gyilkolták meg, amikor a támaszponton belül található parkban járőrözött. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó minisztériumi szóvivő szerint „ismeretlen erők csaptak le, akik teljes felszerelést, de jelzés nélküli egyenruhát viseltek, arcukat pedig eltakarták". Az ukrán kormány honlapján szintén megerősítették a Kakurin vezetéknevű férfi halálhírét. A krími konfliktus óta ez az első ilyen haláleset, korábban csak jelzőlövések dördültek el.

A támadásnak a halálos áldozaton kívül van két sérültje is. Egyikük, a kormány weboldala által Fedunnak nevezett katona a nyakán és karján sérült meg. Arról, hogy milyen súlyos az állapota, egyelőre nem lehet többet tudni. A másik férfit egyelőre nem azonosították, de a hírek szerint a lábán és a fején sérült meg, miután egy vascsővel megverték. Az ukrán kormány közleménye szerint a támaszpont haderejének parancsnokát, Andrij Andrijusint az orosz hadsereg egyenruháját viselő, fegyveres katonák elfogták.

Az orosz katonák a délutáni órákban vették ostrom alá az ukrán fegyveres erők topográfiai és navigációs központját a Krím félsziget székhelyén, Szimferopolban. Dmitro Timcsuk, az ukrán Katonapolitikai Kutatóközpont vezetőjének mai beszámolója szerint a katonai objektum körüli házak ablakaiból orosz mesterlövészek „dolgoznak".

Az események tükrében a védelmi miniszter engedélyezte a hadsereg számára a fegyverek használatát. Mint mondta, ez szükségszerű lépés volt, mert a katonáknak „meg kell védeni magukat és az életüket".

A Kryminform hírügynökség szerint egy, a fentitől eltérő szimferopoli incidensben meghalt az orosz védelmi erők egyik tagja is. A krími hírügynökség szerint a férfit lelőtték, ám ezt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

A politikaiból a katonai fázisba lépett a Krím félsziget hovatartozása körül kialakult orosz-ukrán konfliktus – jelentette ki kedden Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő Kijevben. „Ma, orosz katonák tüzet nyitottak az ukrán haderő tagjaira. Ez háborús bűnnek minősül." – idézi a BBC Jacenyuk ma délután elhangzott szavait.

A miniszterelnök sürgette, hogy sürgősen hozzanak létre bizottságot védelmi minisztériumi szinten az 1994-es budapesti memorandum aláírói, Ukrajna, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország részvételével, vagyis üljenek össze azok a nagyhatalmak, amelyek a dokumentumban szavatolták Ukrajna területi épségét a konfliktus további éleződésének elkerülése végett.

Az államfői tisztet ideiglenesen betöltő Olekszandr Turcsinov házelnök a miniszterelnökkel közösen tett nyilatkozatban azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy „a múlt századi fasisztákat másolja egy független ország területének annektálásával".

Dmitro Timcsuk szerint eközben a félsziget nyugati részén található Jevpatorijában állomásozó ukrán rakétavédelmi ezred újabb figyelmeztetést kapott, hogy tegyék le a fegyvert. A forrás szerint az ukrán egység parancsnokával tárgyalt Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök egyik tanácsadója, egy bizonyos Zserebcov és egy jelzés nélküli egyenruhát viselő férfi, aki magát őrnagynak és rohamspecialistának mondta.

A Jevpatorijától nem messze lévő Donuzlav tavon állomásozó ukrán haditengerészek helyi idő szerint kedd este tízig kaptak időt arra, hogy adják meg magukat. Ezt az Ukrajinszka Pravda hírportál hozta nyilvánosságra az ukrán hadsereghez tartozó „kompetens" forrásra hivatkozva.

A forrás szerint az orosz fekete-tengeri hadiflotta képviselői kedden felkeresték az ukrán haditengerészeti támaszpont parancsnokát, és közölték vele, hogy egysége törvényellenesen tartózkodik az Oroszországi Föderáció területén. Javasolták, hogy önként vonuljanak ki. Amennyiben viszont határidőre nem tesznek ennek eleget, „erőszakos tisztogatást" helyeztek kilátásba.

A hírportál szerint a bázison nyolc ukrán hadihajó van. A katonák azt mondják, hogy Kijevből még semmilyen parancsot nem kaptak, ezért egyelőre nem tudják megmondani, hogyan cselekednek. Előző nap a függetlenségét kikiáltó Krími Köztársaság közölte a félszigeten lévő ukrán katonákkal, hogy vagy átállnak a krími vezetés oldalára, vagy el kell hagyniuk a félszigetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.