Törökországban csapott le az Iszlám Állam

Több mint húszan meghaltak hétfőn, amikor öngyilkos merénylő robbantott a török–szír határnál fekvő Suruc város kulturális központjának kertjében.

Több mint húsz ember vesztette életét és közel százan megsérültek a hétfői robbanás során – írja a Reuters.

A BBC úgy tudja, hétfőn reggel a Szocialista Ifjúsági Szövetség háromszáz fiatal tagja tartózkodott a kulturális központban, akik önkéntesként Kobani újjáépítési munkálataiban vettek részt.

Hogy pontosan mi történt, egyelőre nem tudni, ellentmondásos információk láttak napvilágot. A bizonyítékok alapján egy neve elhallgatását kérő tisztviselő azt nyilatkozta, az Iszlám Állam egyik öngyilkos merénylője robbanthatott.

Suruc a szír határ közelében, Kobani városától nem messze fekszik, ahol az utóbbi időben ismét heves harcok dúlnak. A kurd erők január végén foglalták vissza Kobanit az Iszlám Államtól, azonban június végén a szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) zászlaját lengetve, az FSA egyenruhájában lopóztak be, és több tucat emberrel végeztek.

Suruc városában januárban nyitotta meg kapuit a menekülttábor, mely 35 ezer, Szíriából érkező menekültnek ad otthont, akik a szélsőséges dzsihadista szervezet elől menekültek Törökországba. 


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.