Robbanás a maldív elnököt szállító hajón

A mekkai zarándoklatról visszatérő elnöknek nem esett baja, amikor a hajót robbanás rázta meg. Felesége és két kísérője azonban megsérült a detonációban.

Abdulla Jamín hajója mindössze két méterre volt a mólótól, amikor robbanás rázta meg - tudósított a BBC. A hétfő reggeli esetnek a parton várakozó újságírók is szemtanúi voltak, akik a Szaúd-Arábiából visszatérő elnökkel akartak találkozni. A helyi televízióban sugárzott felvételeken látszik a káosz és az, ahogy a személyzet egy rendőrségi hajóra próbálja menekíteni a sérülteket a fedélzetről.

Jamín a szigetország nemzetközi repterére érkezett, onnan tartott a fővárosba, Maléba. Az út utolsó részét tette meg hajón. Egyelőre nem lehet tudni, hogy robbanószerkezet okozta detonációt, vagy a gépház meghibásodása - mondta el a Reutersnek telefonon Mohamed Hussain Shareef, az elnök kabinetfőnöke.

Fotó: Waheed Mohamed / Reuters

Az elnök felesége, Fathimath Ibrahim elesett és könnyebben megsérült. A személyzet segített neki partra szállni. A first ladyt Malé központi kórházába szállították. Ugyanitt ápolják az egyik testőrt, aki súlyosan és egy elnöki tanácsadót, aki könnyebben sérült.

Az 59 éves maldív elnök hazájában és külföldön egyaránt ellentmondásos személy. 2013-ban, egy vitatott választás eredményeként jutott hatalomra. Elődjét, Mohamed Nasheedet idén börtönözték be terrorizmus vádjával. Az ügy nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Amal Clooney emberi jogi jogász nemzetközi szankciókat sürgetett, miután múlt hónapban meglátogatta Nasheedet a börtönben.

 

Az idei Mekkai zarándoklathoz több halálos baleset is történt. Egy daru 109 embert ölt meg, amikor rádőlt a nagymecsetre. A városba igyekvő zarándokok közt kitört pánikban 717 embert tapostak agyon és több, mint nyolcszázan sérültek meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.