Több mint 717-en haltak meg a mekkai zarándoklaton

Több mint nyolcszázan sérültek meg, 717-en életüket vesztették Mekka közelében a zarándokok közül a tülekedésben. Csütörtökön tartják az iszlám két legszentebb ünnepének egyikét, az Eid al-Adhát, amelyre kétmillió hívő érkezik az egész világról.

A Mekkától öt kilométerre fekvő Mina városában történt a tragédia – írja a Telegraph. A Sátorvárosnak is nevezett helyen több mint százezer légkondicionált sátorban száll meg a zarándokok jelentős része. 

Fotó: Ahmad Masood / Reuters

A mekkai zarándoklatra igyekvők között kialakult tömegben az eddigi adatok szerint 717-an haltak meg. A különböző források folyamatosan tájékoztatnak a sebesültekről. A sérültek száma jelenleg 805. A hatóságok megkezdték a mentést és a sérültek ellátását. A szaúdi polgári védelmi igazgatóság illetékesei szerint 220 segély- és mentőcsapatot küldtek a helyszínre. A sérülteket négy kórházban látják el.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tragédiát, de nem ez az első eset, hogy a mekkai zarándoklat halálos áldozatokat is követel.

1987: 400 ember halt meg, amikor a szaúdi hatóságok összecsaptak az Iránt támogató tüntetőkkel

1990: 1426 zarándok halt meg a szent helyek felé menet egy aluljáróban

1994: 270-en haltak meg a tömegben

1997: 343 zarándok meghalt és 1500 megsérült egy tűzesetben

2006: 364 zarándok halt meg a Sátán rituális megkövezésének szertartása közben a tolongásban 

A 2006-os eset után a hatóságok nagy hangsúlyt helyeztek az infrastruktúra, például a közlekedés bővítésére, hogy megelőzzék a hasonló incidenseket. 

Így néz ki, amikor 2 millióan tartanak egy irányba

Csütörtökön tartják az Eid al-Adhát, amelyre kétmillió hívő érkezik az egész világról. A mekkai zarándoklatot a Reuters fotósa is végigkövette. Képgalériánkat itt nézhetik meg.

Szeptember 24-ére esik idén az egyik legnagyobb iszlám ünnep, az Eid al-Adha, vagyis az áldozati ünnep. Ekkor arról emlékeznek meg a hívők, hogy Allah álmában meglátogatta Ibrahimot, és azt kérte tőle, áldozza fel fiát, Ismaelt, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a Mindenható felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.