A magyar növekedést elviheti a VW-botrány

Továbbra sem látni pontosan, hogy mekkora sebeket ejtett a dízelbotrány a Volkswagen-csoporton. A vállalat sorsa ráadásul nem függetleníthető a tőke piaci viszonyoktól és a jelenleg cseppet sem rózsás befektetői hangulattól. Mindezt tetézi, hogy egy különösen hektikus időszak után robbant a botrány.

Tavasszal a svájci jegybank rázta meg a piacot, amikor hagyták elszállni a frankot. Nyáron a görög válság újabb fejezete borzolta a kedélyeket, ezt követően a kínai lassulás okozott aggodalmat. A német konszern körüli balhé éppen akkor tört ki, amikor a legutóbbi hullámok már csitultak volna – mondta Pálinkás Ervin, a Pioneer alapkezelő részvény-befektetési igazgatója egy sajtóbeszélgetésen.

– A VW története két irányt vehet – magyarázta. Nem kívánt rémkép lehet a cég előtt a Nokia vesszőfutása: a társaság hiába volt a mobilpiac vezetője, mára lényegében felszívódott. Ehhez az kellene, hogy az autógyártóra a legmagasabb bírságot róják ki Amerikában, globális büntetések és polgári perek milliárd eurós nagyságrendben terheljék meg a VW-t. Tetézné a bajt a kínai kereslet drámai visszaesése, vagy ha az uniós tagországok nem lennének képesek gátat vetni egy újabb, közösségen belüli válságnak. Mindezek együttállása akár a VW csődjét is okozhatná, amely már az unió gazdaságát is megroppantaná. Pálinkás igyekezett hangsúlyozni, hogy reményeik szerint ennek kicsi a valószínűsége. Mivel a botrány Európa egyik gazdasági alappillérének számító iparágát érinti, a döntéshozók remélhetőleg érzik ennek súlyát, így a kihívásra gyors választ adnak.

Marcelo Del Pozo / Reuters

Valószínűbb egy pozitív kimenetelű forgatókönyv, amely a néhány évvel ezelőtti Toyota-sztorit idézné. A japán óriás légzsákproblémák miatt volt kénytelen autóit visszahívni, ám képes volt a nehézségeken túllendülni, s mára rendezte sorait.

Itt azzal kalkulálnak, hogy az iparági szabályozások módosulnak, így a VW-t elviselhető mértékű bírságok sújtják. A pozitív forgatókönyvhöz azonban szükség van arra is, hogy ezzel párhuzamosan az Európai Központi Bank – a válság újabb fordulójának gyanúját is eloszlatandó – elkötelezetten folytassa januárban megkezdett gazdaságélénkítő programját, a kínai makroadatok pedig csak „moderált lassulást” mutassanak, vagyis az ázsiai export ne omoljon össze. Ennek a forgatókönyvnek az eredménye a tőkepiacok megnyugvása és az árfolyamok emelkedése lehet.

Az ügy kimenetele a magyar gazdaság számára is lényeges, mert a botrány – mélységétől függően – a honi gazdasági növekedésből 0,2-0,8 százalékpontot vehet el – becsülte Pálinkás Ervin.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.