Csuklyás rendőrök vitték el az ellenzéki polgármestert

Államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták a venezuelai hatóságok Caracas főpolgármesterét, Antonio Ledezmát. Maduro elnök a televízióban jelentette be elfogását, és megjegyezte, hogy a puccsot az Egyesült Államokból finanszírozták és "Washingtonból" irányították.

A venezuelai titkosszolgálat (Sabin) fegyveresei csütörtökön behatoltak a fővárosi polgármesteri hivatalba, és letartóztatták Antonio Ledezmát, az önkormányzat ellenzéki vezetőjét. A polgármester felesége Twitter-üzenetében azt írta, hogy csuklyás rendőrök az akció során még a levegőbe is lőttek.

Néhány órával később, Nicolás Maduro elnök televíziós beszédében kijelentette, hogy a főpolgármestert elfogták, és a venezuelai törvényeknek megfelelően eljárás indul ellene. Mint mondta, a főügyészség parancsára tartóztatták le, hogy felelősségre vonják mindazokért a bűncselekményekért, amelyeket elkövetett az ország békéje, biztonsága és alkotmánya ellen.

Maduro megismételte azt a tíz nappal korábbi vádját, miszerint az Egyesült Államok és Kolumbia biztatására az ellenzék puccsot tervezett február 12-i időponttal, amelyhez a légierő néhány tisztjét is megnyerték. Emlékeztetett, a puccskísérletet még időben sikerült megelőzni, és mint mondta, ezen személyeknek felelniük kell tetteikért, így az egy évvel ezelőtt kirobbantott erőszakos utcai tüntetésekért, véres összecsapásokért, amelyek 43 életet és 850 sebesültet követeltek.
Az elnök felszólította a lakosságot, hogy készüljön fel a Venezuela elleni amerikai imperialista agresszióra.

Még csütörtök este a washingtoni külügyminisztérium szóvivője, Jen Psaki határozottan visszautasította a venezuelai elnök vádját, hogy az Egyesült Államok állna a Maduro-rendszer megdöntését célzó állítólagos puccs hátterében. A szóvivő egyúttal felszólította Caracast, hogy bocsássák szabadon az immár majd egy éve bebörtönzött Leopoldo López ellenzéki vezetőt.

Mint az AP jelentette, Psaki hamisnak nevezte Madurónak azon vádját is, hogy az Egyesült Államoknak bármiféle szerepe lenne a venezuelai gazdaság súlyos helyzetében. Mint mondta, azt a venezuelai kormány politikája okozta, s Maduro most a puccs-elmélettel szeretné a figyelmet elterelni az előállt gazdasági válságról, alapvető termékek hiányáról.

A kőolaj világpiaci árának zuhanása tovább növelte a káoszt, minthogy ez Venezuela egyetlen exportcikke. A Maduro-kormány rákényszerült a dollár árfolyamának újabb reformjára. A háromlépcsős rendszerben bizonyos alapvető cikkekre 6,3 bolivárért lehet egy dollárra licitálni, miközben a banki szabad átváltás, azaz a feketeárfolyam – mint az El Universal jelentette – csütörtökön ennek harmincszorosa volt: egy dollár átváltása 179 boliváron állt.

A venezuelai–amerikai viszony már hosszabb ideje mélyponton van. Barack Obama elnök jóváhagyásával a közelmúltban kibővítették a vízumtilalmat az emberi jogsértésekben és korrupcióban érintett jelenlegi és volt venezuelai kormánytisztviselőkre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.