Pozsony is felfüggesztette a schengeni egyezményt

Németország lépését követve Szlovákia is ideiglenesen visszaállította az ellenőrzéseket a magyar és az osztrák határátkelőkön. Hétfő reggel az idegenrendészet személyi állományát 220 rendőrrel erősítették meg, akik közül többen főleg a Pozsony környéki zöldhatáron is járőröznek. A menekültváltsággal kapcsolatos aktuális helyzetről rendszeresen információkat cserélünk osztrák és magyarországi kollégáinkkal - tájékoztatott Michaela Paulenová, a szlovák belügyminisztérium szóvivője.

Prága egyelőre nem követi Berlin és Pozsony példáját - közölte érdeklődésünkre a cseh idegemrendészet szóvivője. Katerina Rendlová elmondta azt is, hogy vasárnap éjjeltől kétszáz rendőrrel erősítették meg a cseh határvidéken az ellenőrzéseket, amelyeket az eddiginél jóval gyakrabban, főleg tizenegy közúton, illetve három vasútállomáson hajtanak végre, mert feltételezhető, hogy a német határátkelők ellenőrzése miatt az Ausztriában rekedt migránsok közül sokan Csehországon kereszül próbálnak meg eljutni Németországba.

A cseh külügyminiszter a CTK hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette: Csehországban egyelőre nem olyan súlyos a menekülthelyzet, hogy hasonló lépésre kényszerüljenek, mint Németország. Erről Lubomír Zaorálek vasárnap éjjeli telefonbeszélgetésükön tájékoztatta német kollégáját, Walter Steinmeiert, aki elmondta neki, hogy egyelőre Berlin sem tervezi a német-cseh határátkelők ellenőrzésének elrendelését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.